B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)
III. Lados István és társai pere - III/1. Lados István és társai pere tárgyalási jegyzőkönyvek
November 4-én kimentünk a Turulhoz az erdőbe, és ott találtunk öt puskát. Ekkor hatan voltunk. Homola József, Bencze, Szabó, Újvári, Kovács és én. Ott találtuk, ahová az ávósok és nemzetőrök letették. Golyószórót is találtunk, meg egy láda lőszert, amit otthagytunk, mert nem tudtunk vele mit kezdeni. Az öt puskával azután az történt, hogy bedugtuk a kerítés mellé. Egy puskát Újvári elvitt. Pár nap múlva kerestük, de nem találtuk már ott. Nálam a fegyver egy óránál tovább nem volt. Géppisztolyt nem találtam sehol, és haza nem vittem. Nem mertem hazavinni, mert féltem a szüleimtől. A VI. telepen őrséget állítottak. Lados szervezte meg. Vele én nem beszéltem. Arról nem tudok, hogy mit csinált, és miről beszélt. A rendőrségen kikényszerítették belőlem, amit akartak. Úgy ütöttek, mint a répát. Egy embert agyon is csaptak. Sok minden került jegyzőkönyvbe, amit nem is mondtam. Az az igazság, amit itt mondtam el a bíróság előtt. Elnök ismerteti nyomozati vallomását. Én a rendőrségen is úgy mondtam, hogy úgy hallottam, hogy Lados szervezte az őrséget. Én Csizmadiát és Fehért láttam géppisztollyal. Arra a kettőre emlékszem. Azután mondtam még, hogy kiket ismerek, de nem mondtam, hogy őrségben láttam őket. Fehért a kapuban láttam állni. Homolánál, Tóth Lacinál géppisztolyt láttam. Sóstaricsot nem ismerem. A rendőrségen állandóan molesztáltak, hogy tudni kell, hogy kinek volt fegyvere, és milyen. Én mondtam anélkül, hogy tudtam volna, hogy ne bántsanak. Az őrség szervezője állítólag Lados volt. Pendlit nem ismertem. Én úgy hallottam, hogy azért alakult az őrség, hogy megvédjék a VI. telep fiatalságát az elhurcolástól. A VI. telepen nem tudom, hogy kik lövöldöztek. Hallottam, hogy egy személykocsira rátüzeltek az emberek, akik kint álltak az utcán. Amikor felmentünk hatan a Turulhoz, Kovácsnak nem jutott fegyver. A puskákhoz lőszert is találtunk. Két csomaggal vettünk a lőszerből fegyverenként magunkhoz. Egy csomagban 15 golyó volt. A puskákat este vittük le, amikor már ránk esteledett. Aznap is vadásztunk, amikor megtaláltuk, de nem lőttünk semmit. Az utcán van egy lebombázott ház, és annak a kerítése mellé tettük, és otthagytuk. A golyószóróval, amit otthagytunk, nem tudom, mi lett. Arról nem tudok, hogy lekerült a VI. telepre, és hogy használták volna. Én úgy tudtam, hogy mind a kettőt eldobták. A szálfegyvert nem hoztuk le, a vadászásnál használtuk, és ott hagytuk eldugva. A géppisztolyt, ami nálam volt, visszaadtam Persilnek. Én kértem, hogy szerezzen géppisztolyt. Mondta, hogy szerez az aknásziskolásoktól, mert azoknál sok a fegyver. Azt nem tudtam, hogy az aknászok honnan szerezték a fegyvert. A rendőrségen tudtam meg, hogy kinél milyen fegyver volt. Nem tudom, hogy az őrségállás ideje alatt lövöldözésre sor került-e. Amíg én kint voltam, nem lőttem és más sem lőtt. 242