B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)
III. Lados István és társai pere - III/1. Lados István és társai pere tárgyalási jegyzőkönyvek
Amikor a vadászatból jöttünk, nagy tömeg állt kint az utcákon. Kinél fejsze, kinél csákány volt. Ekkor bejött egy autó, fütyültek és mindenki odaszaladt. Én azt nem mondtam, hogy fegyverrel őrséget álltam. Mondtam az ügyészségen, hogy nem felel meg a valóságnak, hogy őrséget álltam este 6 órától. Mindent aláírtam volna a rendőrségen. Volt több olyan eset, hogy a börtönből a letartóztatottakat visszavitték a rendőrségre. Ügyészségi vallomásom nem fedi a valóságot. A rendőrségi vallomásom első és második bekezdése helytálló. Azonban a 3. bekezdésben lévők már nem mind igazak. Én végigmentem a telepen fegyverrel, de őrséget nem álltam, a többi megfelel a valóságnak. Elnök közli vádlottal, hogy a vadászat alkalmával elejtett vad társadalmi tulajdon elleni lopás bűntettét valósítja meg, míg azzal, hogy a vadból ő is részesült, orgazdaság bűntettében is bűnös. Erre az ügyészség vádiratot nem nyújtott be, de a bíróság ezt észleli. December 10-én visszaadtam a géppisztolyt, és ekkor fegyver felett nem rendelkeztem. Nem szereztem sem fegyvert, sem lőszert. Fegyverrejtegetési ügyem december 10-vel le is zárult. Elismerem, hogy ezekben hibás vagyok, és megbántam cselekményeimet. Ladost ismertem, de nem közelebbről, csak köszönő viszonyban voltam vele. Nagy bányász volt, jó munkás volt, a rádió is kürtölte nevét. Nem tudom, hogyan bolondította el az egész VI. telepet. Vele nem beszéltem, és nem tudom, hogy mi volt a szándéka. Azt sem tudom, hogy miért kellett őrséget szerveznie. Én arról nem hallottam, hogy a fiatalokat deportálni akarták volna. December 7-én volt egy tüntetés a pártháznál, ott lövöldözés is volt, ezt hallottam, mert jöttünk hazafelé. December 10-én megindult a munka. Hallottam, hogy szovjet tankok is jöttek ekkor a VI. telepre, azt megtisztogatni az őrségtől. Én nem tudom, hogy volt-e golyószóró a telepen. Szepesi nevét nem is hallottam, csak a rendőrségen. Nem hallottam, hogy ő kezelte volna a golyószórót. Pendlit akkor nem ismertem. Nem volt híre egyáltalán, a telepen a nevét sem hallottam. Sem Turcsányit, sem Sóstaricsot nem ismerem. Fehért igen, nála volt egy géppisztoly, és őt láttam őrségben is állni. Azt sem tudom, hogy kik álltak őrséget, mert én nem vagyok ismerős, mert én kívül eső területen lakom. Népbírói kérdésre: Aki az egész ellenforradalmat elkezdte, már százszor megátkoztam. Nekem erre semmi szükségem nem volt. XII. 10-e után nálam semmiféle fegyver nem volt. Bencze nemzetőr volt, és ő tudta, hogy hová dobták el a fegyvereket, és az ő vezetésével mentünk ki az erdőbe. Ekkor már mást nem találtunk, csak öt puskát és két golyószórót. Bencze állítása szerint több fegyver volt ott, de mi csak ennyit találtunk. Pendlit, Ladost az utcán járkálni nem láttam. 243