B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)

III. Lados István és társai pere - III/1. Lados István és társai pere tárgyalási jegyzőkönyvek

10-én hallottam meg valakitói, hogy a fegyverrejtegetőkkel szemben rög­tönítélő bíróság fog eljárni. Eszembe jutott a kézigránát. Este 9 óra felé megke­restem, és az volt a szándékom, hogy beledobom a WC-gödörbe. A gödör előtt azonban 2-3 ember beszélgetett. Nem akartam előttük beledobni a WC-be a ké­zigránátot, ezért egy udvarba dobtam azt be, nem messze attól a helytől, ahol beszélgettek, a kerítésen át. Én is beszélgettem velük. Nemsokára bejött egy Koch nevű ittas férfi, aki bolondozott. Majd karhatalmisták jöttek. Ránk fogták a fegyve­rüket, hogy adjuk meg magunkat. Mi feltartottuk a kezünket. Ők azután átkutattak nem csak bennünket, hanem a környéket is. Mi háttal álltunk, feltartott kézzel. Mondták, hogy a kertben találtak egy kézigránátot, és egy pisztolyt is. Kérdezték, hogy melyikünké? Egyikünk sem vállalta. Mind az ötünket elvittek a laktanyába. Láttam, hogy a többiek el vannak keseredve, ezért elvállaltam, hogy a kézigránát az enyém. A karhatalmisták ekkor azt mondták, hogy akkor a pisztoly is az enyém, de én mondtam, hogy nem igaz. Akkor erőszakkal akarták ezt rám bizonyítani. [...] A többieket elengedték. - Kihallgatásom alatt nagyon bántalmaztak: még a fogamat is kiverték. A tatai börtönben az orvos is megnézett, és látleletet vett fel. A tatabányai városi ügyészségen dr. Gombás László ügyész bántalmazásomról és sérüléseimről jegyzőkönyvet vett fel. Semmiféle más fegyverem nem volt. Antal Kálmán volt a neve annak a karhatalmistának, aki a kézigránátot megtalálta. Csak most hallottam arról, hogy őrség volt a VI-os telepen. Dec 8-10. körül erről nem tudtam. Nem hallottam erről, és nem tudtam, hogy ki szervezte meg az őrséget, nem tudtam, hogy a minket igazoló személyek őrök, nem tudtam, hogy ezen őrségnek mi lett volna a célja, arról sem tudtam, hogy őrséget szerveznek, mert délelőtt a szervezés napján anyámnál voltam. Nem voltam őrségnek tagja, őr­séget nem álltam, hanem csak beszélgettem az utca végén, ahogy máskor szoktunk. A rendőrségen csak részben mondtam igazat, mert ők másként fogalmazták a jegyzőkönyvet. Ők őrségnek nevezték azt, hogy kinn álltam az utcán. Elnök vádlott elé tárja 21-22 lapsz. rendőrségi vallomását, vádlott előadja: Nem hallottam olyan hírekről, hogy összeszedik a fiatalokat. Ezt a nyomozók mondták, és én jóváhagytam. Nagyon féltem, mert előzőleg nagyon megvertek, s ezért nem mertem tiltakozni. Én erről nem hallottam. Senki nem szervezett be az őrségbe, nem voltam annak tagja. Azt kérdezték a nyomozók tőlem, hogy melyik este voltam kinn? Mondtam, hogy 10-én este. Őrségről azonban nem volt szó, ezt nem mondtam, hanem azt, hogy 10-én kinn maradtam beszélgetni. Mi öten csak beszélgettünk, de nem álltunk őrséget. A kézigránáttal kapcsolatban előadottak nem felelnek meg a valóságnak. Ezt előző este kaptam, amint elmondtam. A rendőrségen mást gépeltek, tőlem csak ritkán kérdeztek valamit. Azon mondatra nézve: a kézigránát azért volt ná­218

Next

/
Thumbnails
Contents