B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)

III. Lados István és társai pere - III/1. Lados István és társai pere tárgyalási jegyzőkönyvek

akik valamilyen funkcióban voltak, és abból őket kitették, és most megint felkapaszkodtak. [...].

Én december 9-én vasárnap részemről lezártam a dolgot, később sem szereztem fegyvert, és nem is beszéltem ezzel kapcsolatban senkivel. Az egész területen felfordulás volt, és én nem akartam beleegyezni, hogy karhatalmisták vegyék át a telepen a parancsnokságot. A nép követelte, hogy a nép válasszon az üzemekből elvtársakat, akik a rendőrség mellett kiegészítő szervek, és akik bent vannak, azokat váltsák le. Amikor jöttek ezek a hírek, hogy elvisznek a telepről embereket arra nem gondoltunk, hogy a hatóság a bűnös embereket akarja letartóztatni, és ennek megakadályozása, és a karhatalmistákkal való szembehelyezkedésünk helytelen. Azt sem, hogy a karhatalmisták az államhatalmat képviselték. Én azt ki sem ejtem a számon, hogy hazám, és az államunk ellen akartam volna támadni. Én a leváltandó karhatalmisták alatt nem láttam az államhatalmat. Úgy tudom, ők tettek valamit, hogy a telep haragját kiváltották. Amikor az őrséget megszerveztük, addig igazunk volt, amíg fegyvert nem fogtunk. Az volt az óriási nagy hiba, hogy amikor megszerveztük, nem tudtuk, hogy fegyvere is van a telepnek. Akkor igazságosnak láttam. Amit én elkövettem, azért nekem állni kell a sarat, azt másra nem hárítom.

Az elmúlt vasárnap után vártam, hogy jöjjenek értem, és vigyenek el. 18-ig két műszakon voltam. 18-án jött a karhatalom és a lakásomból elvitt a Hunyadi laktanyába.

Elismertem, hogy bűnös vagyok, de azt nem, hogy a népi demokrácia ellen fordultam. Én amikor hazajöttem nagyot csalódtam, mert hosszú időn keresztül lehetetlen körülmények között kellett laknom. Egyik öcsémnél voltam, aki a bányamentőknél kapott egy szoba-konyhás lakást, náluk voltunk, Szili mérnöktől kaptam egy mosókonyhát. Én a családommal korábban kevesebbet törődtem, sokat jártam szemináriumokra, szakszervezeti vonalon dolgoztam, de nem tudtam kiérdemelni, hogy lakást kapjak, és ezt felemlítettem. Mondtam, hogy az édesapám a Horthy-rendszerben, mert volt családja, 2 szobás lakást kapott a bányától. Nekem 5 gyermekem van, és az öcsém fiát is magamhoz vettük Kecskédről, és nálunk járt iskolába. Nagyon jó tanuló volt. [...]. Nagyon bíztam abban, hogy minél többet adok erővel és anyaggal, a párt és a kormány meghálálja nekem. Vártam, és még a mai napig is várhatom a lakást. Én úgy érzem, hogy a pártnak és a kormánynak módjában lett volna ezt teljesítenie. Ha egy rendes elvtárs elé kerül az én lakásügyem, akkor én kaptam volna, és nem azok, akiknek nincs is gyerekük.

Ha rendes, becsületes emberek bírálják felül az én ügyemet is, akkor nem lett volna helyénvaló az én kizárásom sem a pártból. Nem tudom Rákosi elvtársnak megbocsájtani, hogy itthagyta a népét. Mi, ha elkövettünk is hibákat, kapunk érte éveket, egy embernek pedig mindent lehetett csinálni anélkül, hogy bármilyen baja származna is belőle.

Elismerem, hogy úgy én, mint mindnyájan, akik ebben részt vettünk, bűnösök vagyunk, és el kell ismerni, hogy nagy hibát követtünk el. Mást nem mondha214