B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)
III. Lados István és társai pere - III/1. Lados István és társai pere tárgyalási jegyzőkönyvek
Jegyzőkönyv felvétetett ugyanazon ügyben 1957. december hó 21. napján megtartott nyilvános tárgyalásról. [...] Elnök a tárgyalás megnyitása után Pendli József II. r. vádlott kihallgatását foganatosítja. Belép: Pendli Tózsef II. r. vádlott: A vádat megértettem, bűnösségem elismerem. Apám bányász volt. Szüleimnek semmi vagyona nem volt. Én is vagyontalan vagyok. Feleségem szüleinek van háza és földje. Tízen voltunk testvérek. Én első gyermeke vagyok a szüleimnek. Jelenleg hatan élünk. Egy húgom férjnél van egy kereskedősegédnél, a következő húgom egy tsz-elnök felesége. Öcsém bányász Tatabányán, a szénosztályzón dolgozik. Egy öcsém tavaly külföldre távozott, nem tudjuk, hol van. Feleségem ma is és ezelőtt is önálló dolgozó volt. 1944 októberében kötöttünk házasságot. Apósom 1921-ben halt meg, aki kőműves volt. Feleségemék is hatan vagy heten voltak testvérek. Nekem is 5 gyermekem van. Gyermekeink 12, 10, 8, 6, 4 évesek. Iskoláimat 1929-ben végeztem. Azonnal elmentem a IX. aknára küldöncnek. 1935-ig a bányánál dolgoztam, a palahányón csilléket raktam. 1935-ben leszámoltam, és 1937-ben katonának kellett volna mennem, amit nem akartam, és ekkor elmentem külföldre. Kimentem Ausztriába, és az osztrák rendőrség Grácban elfogott, és addig zárva tartott, amíg meg nem tudták, hogy miért jöttem el otthonról. Kérdezték, hogy hova akarok menni. Én mondtam, hogy mindegy. Akkor adtak egy papírt, és azt mondták, hogy 2 hét alatt el kell hagynom Ausztriát. Ezzel a papírral átmentem Olaszországba. Itt elfogtak, és jól megvertek, és azt mondták, hogy oda többé be ne tegyem a lábam. Ezt követően Villachnál mentem át Stájerországba, és ahogy az osztrákok, ők is megmagyarázták, hogy nem vagyok kívánatos, és két civil segítségével átdobtak a határon. Ekkor sikerült átjutnom Innsbruckig. Itt megint elfogtak. Megkérdezték, hogy miért nem akarom elhagyni az országot. Akkor 2-3 napra újból becsuktak, és ekkor Innsbruckból egy civil elvitt a német határra. Mondta, hogy próbáljam meg ott, több gyárban indul meg a termelés, és kapok munkát. Át is mentem. Az országúton ahogy jöttek fiatalemberek, azoknak nem köszöntünk, és amikor azt mondták, hogy heil Hitler, azt mondtam, hogy „kurva szentségit”. Ezután utánunk jött két motorkerékpáros, megállítottak, megbilincseltek, és azt mondták, hogy visszatoloncolnak Ausztriába, és kérjek otthonról is papírokat, és a konzulhoz kell menni, mert így nem fogok munkához jutni. Ezt követően összetalálkoztam Felkében [?] székely magyarokkal, és velük tartottam. Ők mondták, hogy hiába megyek a konzulhoz. Mondtam, hogyha sehol nem sikerül munkát találnom, elmegyek a spanyolokhoz harcolni. Svájcéi 207
