B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)
III. Lados István és társai pere - III/1. Lados István és társai pere tárgyalási jegyzőkönyvek
áttettek minket Ausztriába. Mikor egy alkalommal kijöttünk a moziból, körülfogtak a rendőrök. Több jugoszláv fiú volt közöttünk, akik Spanyolországba akartak menni. Őket visszavitték a jugoszláv határra, és én elölről kezdtem a harcot. Az volt a tervem, hogy Belgiumba, Hollandiába vagy Franciaországba kell jutnom, ahol útlevél nélkül is adtak munkát. Ezek után megmérgesedtem, és ha elfogtak, mindig megszöktem. Megszöktem az osztrákoktól, olaszoktól, és a svájciaktól is. Alkalmi munkákból tartottam el magam. Munka nélkül soha nem fogadtam el semmit. Bernhorgban aztán bíróság elé kerültem. Megszöktem bilincsekkel együtt. Másnap összetalálkoztam egy csavargóval, aki azt mondta, hogy másképp nem tudok megszökni, minthogy a bíróság elé kerülsz, akkor azt kell mondani, hogy az idegenlégióba akarsz menni. Nekem akkor azért kellett volna büntetést töltenem, mert egy 50 éves embert fellöktem, miközben vizet adott. Féltem, hogy becsuknak egy évre. Valóban úgy is cselekedtem, mint azt a csavargó tanácsolta. Azt mondtam a bíróságnak, hogy aláírok az idegenlégiónak. Toulba kerültem, majd Marseille-be. És ezután jött az 5 év pokol. Kiképzésre Algériába mentem. A francia idegenlégióban megkaptam a kiképzést. 7-8 hónapos katona voltam, amikor jöttek, hogy ki jelentkezik Marokkóba. Kevesen voltunk magyarok. Mondták, hogy ott többen vannak magyarok, és jobban bírjuk azt a klímát, így jelentkeztem Marokkóba. Ott az volt a dolgunk, hogy ellenőrző utakra jártunk. Egy évet töltöttem le itt. Mivel nem jól viselkedett a század, megbüntettek, és az egy évből másfél év lett. Az időt, amit az ember az idegenlégióban eltölt, azt így nem lehet elmondani. Vannak ott gyönyörűszép tájak, de a poklot könnyebben le lehet festeni, mint ez elmondani úgy, ahogy én azt éreztem. Mire az 5 év elmúlott, hogy belőlünk mi lett, arról beszélni sem lehetett. Nem lehetett embernek nevezni azt, aki 1836 ember közül az öt év után megmaradt. Arról sem akarok beszélni, hogy hogyan kínoztak bennünket, csak annyit, hogy 60 fokos melegben kikötötték az embert. Ha arra gondolok, hogy sok mindent láttam, és hogy a feleségem is Londonban ismertem meg, és gyönyörű családom lett, megéri, mert az már mind elmúlott, és a hátam mögött van. Hogy [meg]maradtam, annak köszönhetem, hogy én megfogadtam az idősebbek tanácsát, és betartottam az előírásokat és utasításokat. A kinint mindig bevettem, a haskötőt mindig hordtam, akik levették, ott is maradtak. Ittam én is, de csak éjjel. 1942. augusztus 17-én lejárt az 5 év. Ekkor beküldtek az irodába. Meg kell mondanom, amikor az első év letelt, megkaptam az első címet, és felkínálták, hogy legyek francia állampolgár. Amikor az 5 év letelt, akkor is felkínálták, hogy ha aláírok, elküldenek iskolára, és francia állampolgár leszek. Az ezredes könyörgött, de én nem írtam alá. Majd átküldték egy másik szobába, ahol olasz tisztek voltak. Ott azt akarták, hogy az olasz hadseregnek írjak alá. Mondtam, hogy nem írok alá, mert ha a háborúnak vége lesz, haza akarok menni. Majd átküldték a következő szobába, ahol német tisztek voltak. Ők azt akarták, hogy álljak be a német hadseregbe. Nem akartam, akkor azt akarták, hogy álljak be mint munkafelügyelő, foglyok és 208
