Ravasz Éva (szerk.): Férfiportrék a XX. századból - Tatabányai Levéltári Füzetek 13. (Tatabánya, 2011)
Ravasz Éva: Réhling Konrád bányaigazgató
Réhling Komád bányaigazgató 25 úgynevezett nagyirodát körülvevő fenyegető tömeget a közeli csendőr laktanyából érkező járőr távozásra szólította fel. Miután a munkások nem engedelmeskedtek, a járőr figyelmeztetés nélkül a tömeg közé lőtt. A helyszínen hat munkás vesztette életét, a kórházba szállítottak közül még három súlyos sebesült halt meg.19 Réhling Konrád szerepe a történtekben nem tisztázott. A győri büntetőtörvényszéken a tüntetésben való részvétel miatt letartóztatott munkások ellen indított perben tanúként hallgatták meg. Tény, hogy a tüntetés kezdetekor a csendőrőrs parancsnoka az igazgató irodájában tartózkodott, onnan riasztotta telefonon az őrsön lévő csendőröket. Réhling és titkára azt vallották, hogy a munkások magatartásától az épületben tartózkodó alkalmazottak, tisztviselők fenyegetve érezték magukat, az események irányítója és a tragikus döntés meghozója, a lőparancs kiadója a csendőrök parancsnoka volt. A tanácsköztársaság megdöntésére 1919 nyarán, Szegeden ellenkormány alakult, amelyben Horthy Miklós hadügyminiszteri feladatot vállalt. A gyorsan szerveződő „fehér hadsereg” a román megszálló csapatok antant parancsra történő visszavonulása után elérkezettnek látta az időt a Dunántúl visszafoglalására. Horthy Miklós fontosnak tartotta, hogy csapatai élén személyesen jelenjen meg a fontosabb városokban, településeken. 1919. szeptember 7-e és 1920. április 1 -je, kormányzóvá választása között 31 településen járt. Demonstratív látogatásai a katonai erő felmutatásával a rendteremtést és ezen keresztül a hatalom megszerzését célozták. Az esztergomi napilap, amely részletes tudósítással követte a fővezér látogatásának eseményeit, vezércikkében Horthy Miklóst a magyar nemzeti hadsereg legendás, szeretettel körülrajongott fővezéreként köszöntötte, akinek „erő, hatalom, reménység, jövő, lelkesedés van összesűrítve neved két szavában.” Talán nem véletlen, hogy 1919. november 11-én, amikor Esztergom megye székhelyére, Esztergomba érkezett, látogatása másnapján katonái élén meglátogatta a bányatelepeket is. Tatabányára 1919. november 12-én érkezett, ahová a megyei közigazgatás vezetője, Perczel Mór kormánybiztos kísérte el. A fővezér először a bányaigazgatóságon tárgyalt a bányatelepeken kialakult helyzetről, majd szemlét tartott az itt állomásozó, rendfenntartó katonai karhatalmi egységeknél, utána beszédet mondott a telepen élő munkások és alkalmazottak képviselői előtt. „Azért jöttem, hogy mindenkinek a szemébe nézzek, nem azért hogy hódolatot és virágot kapjak, hanem, hogy azokhoz szóljak, akik még mindig bujkálnak, akiknek soraiban még mindig ott lappang a vörös rém.” A bányamunkások képviselője, a helyi szociáldemokrata szervezet nevében kifejtette, hogy a tatabányai munkások társadalmi helyzetükből, régi harcaikból eredően közel állnak a szociáldemokráciához, és a munkásság ragaszkodik mindazokhoz a vívmányokhoz (pl. nyolc órás munkaidő), amelyeket a párt és a szakszervezet az elmúlt évek során kivívott. Kérték továbbá a letartóztatott bányászok ügyének felülvizsgálatát, mert a megtorló intézkedések számos ártatlan embert is sújtottak. 19 A tragikus események történetét részletesen feldolgozta: Ravasz Éva „A tatabányai bányamunkásság mozgalmai a tanácsköztársaság leverése után 1919-20.” Tatabánya, 1969.
