Ravasz Éva (szerk.): Férfiportrék a XX. századból - Tatabányai Levéltári Füzetek 13. (Tatabánya, 2011)
Tatár Imre: Emlékezés a bánhidai munkatáborra (1940–1944)
Emlékezés a bánhidai munkatáborra 151 mint az összes apró részletkérdést figyelembe véve feltételezzük, hogy Komlódon az alábbi öt személyt végezték ki 1945 telén: Fenyves Imre, 1922-es születésű székesfehérvári fogtechnikust, Gerőfi László, 1922-es születésű székesfehérvári órást, Braun László, aki ugyancsak 1922-es születésű, de egyebet nem tudni róla, Kollmann Illés 1922-es születésű érsekújvári felvásárlót, Pollák Jenő, ugyancsak 1922-es születésű ógyallai munkaszolgálatost, akiről egyéb információt nem sikerült szerezni. Kömlőd az 1989-es és az 1990-es találkozónkon mementóvá lett, jelképpé emelkedett. Már akkor ilyen gondolatok ébredtek bennem, amikor a videofelvételen hallgattam egy ottani idős asszony szavait. О az, aki mindig friss virágot visz a temetőbe, a zsidó fiúk sírjára éppen úgy, mint a honvédekére és utóbb a Vöröskereszt megbízásából a német katonákéra is. „Az én uram a Donnál esett el, talán ott is van egy asszony, aki virágot visz a magyar katonák sírjára.” - mondta. A halottak e megrázó közösségével, a magyar sorsnak a közösségével ezután a kömlődi templom falánál találtam magam szemben. A református egyházközség kezdeményezésére és az akkor még létező helyi népfront szervezet közreműködésével márványtáblát helyeztek el a templom falán. A falu háborús halottainak nevét vésték rá ezzel a felirattal: „A fasizmus áldozatai”. Markovics, Weiss, Bihari, Madari, Jókuthy, elhurcolt zsidó családok, doni katonák, cigányok, Belgiumba vitt levente. A falu együtt emlékszik rájuk. Találkozók az erőmű árnyékában Homor aktivitása a nyomozás lezárulásával nem lankadt. Találkozókat szervezett a volt II/4.-esek számára - a barakkok hűlt helyén, de az erőmű vezetőinek készséges és mondhatnám tiszteletteljes figyelmessége közepette. Igaz, ezeken az összejöveteleken már igen kevesen - mindössze nyolc-tízen - vettünk részt: ki azért nem lehetett ott, mert már eltávozott e világról, ki talán nem is értesült a dologról, pedig két újságban, a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben is közöltették a meghívó hírt. Ki - ilyet is ismertem - hallani se akart a múltról. Nos, az első találkozónk 1989. július 7-én zajlott le. A szíves levélbeli invitálást Homor György és Patyus Ádám párttitkár írta alá. A papíron részletes program szerepelt. Érkezés a Bánhidai Erőmű kultúrházába (azelőtt Kaszinó), ismerkedés, beszélgetés. A vállalat vezetői üdvözlik a vendégeket, majd Homor György tájékoztatója következik a kivégzettek exhumálásáról és a sírkőavatásról, véleménycserék, élmények, a volt munkahelyek bejárása. Ebéd. Délután látogatás a kömlődi temetőben, a kivégzés helyének megtekintése, majd elbúcsúzás a kultúrházban. A következő találkozóra a meghívó 1990. június 29-re szólt. Túl voltunk a rendszerváltáson, a megszólítás „Tisztelt Tatár úr!” Már nem a párttitkár, hanem Grimm János személyzeti osztályvezető aláírása szerepel Homoré mellett. De a fogadtatás ugyanolyan szíves, a program hasonló és a meghívó a testvérszázad, a II/3. tagjainak is szól.
