Ravasz Éva (szerk.): Férfiportrék a XX. századból - Tatabányai Levéltári Füzetek 13. (Tatabánya, 2011)
Tatár Imre: Emlékezés a bánhidai munkatáborra (1940–1944)
I Emlékezés a bánhidai munkatáborra 121 elszakított magyar területeket! Ugyanúgy fegyvert fogtunk volna, mint bárki más.1 Kimentünk volna a szovjet frontra is, mint a többi magyar baka, tisztes vagy tiszt. Melyikünk örömkatonaként, a másik félve, keservesen, de az átlag nem lett volna más, mint a többi. A katonáskodás a társadalmi élet része, és az asszimilálódott zsidóság ugyanúgy részt vett volna a második világháborúban, ahogyan az elsőben tette. Csakhogy ezúttal valami bonyolította a helyzetet. Magyarország Hitler mellé állt, tőle várta az ország-gyarapítást. Amikor nálunk az első zsidótörvény megszületett, Németországban és Ausztriában már ott éktelenkedett sok üzletben a felirat: „Zsidó”. Ide az árjáknak nem volt szabad belépniük. Lezajlott a német kristályéj szaka, amelyen csaknem valamennyi német zsinagógát felgyújtották. Nyilvánvaló lett, hogy ha Hitler győz, vége az egész európai zsidóságnak. Milyen lelkiállapotban harcoltunk volna ennek a Németországnak a győzelméért? 1941. július 29-én az I. hadtestparancsnokság javaslatot terjesztett elő a Honvédelmi Minisztériumnak: az I. és a IX. közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljhoz 1941 októberében kétéves szolgálatra bevonuló zsidókat - közöttük engem - „közismert faji tulajdonságaik”-ra való tekintettel, fegyelmi okokból ne Budapesten és Esztergom-táborban, hanem a fővárostól távol helyezzék el. A felterjesztés megemlítette még a behívottak lázongó hajlamait, valamint a törvényes rendfenntartásra irányuló szabályok kijátszását. Végül javasolta, hogy a közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljakhoz beosztott keresztény keretet szabályosan ismétlődő időszakonként váltsák fel, hogy a zsidók e becsületes embereket ne döntsék romlásba. Kutatok magamban. Vajon milyen közismert faji tulajdonságaim tettek volna alkalmatlanná a fegyveres szolgálatra magyar hazámért? Mennyivel lettem volna rosszabb katona, mint más pesti fiúk, mondjuk keresztény vallású gimnáziumi osztálytársaim? Nem tudom, nem próbálhattuk ki. Egy példát azonban hadd mondjak ellenérvül. Barátom, volt gimnáziumi osztály- és cserkésztársam, Nemes László, azóta több kitűnő regény szerzője 1940-ben kivándorolt Izraelbe. Ott a háború kitörésekor önként jelentkezett az angol hadseregbe, hogy Hitler ellen harcoljon. Palesztina ekkor még brit kézen volt. Végigküz- dötte a sivatagi háborút, majd 1946-ban hazajött. Teltek az évtizedek. A Rákosi időkben nem volt éppen előnyös - bár sohasem hallgatta el -, hogy valaki a háború alatt egy imperialista ország seregében szolgált. De ez is megváltozott. 1991-ben végre átvehette Nagy-Britannia budapesti nagykövetétől a hajdan megszolgált katonai kitüntetést. Ennyit az ő faji tulajdonságairól. Zsidótörvények, hátrányos megkülönböztetés nélkül - mindezt itthon is megtehette volna. 1 Kárpátalja 1939. márciusi visszafoglalásakor az általam gyűjtött adatok szerint a honvédségnek legalább egy izraelita vallású elesett katonája volt. (Kárpátalja visszafoglalásának részletes katonai története máig nem lett feldolgozva, egyébként 1939. márciusában a honvédségnek nagyobbak voltak a véres veszteségei, mint 1941. áprilisában, a délvidéki hadjárat alatt.) Az általam talált elesett zsidó katona Fränkel Nándor volt a 24. határvadász zászlóalj állományából, aki Fancsika előtt halt meg 1939. március 15-én a csehszlovák LT vz. 35 harckocsikkal vívott ütközetben. Ahogy többi hősi halott bajtársát, posztumusz őt is a Magyar Kis Ezüst Vitzéségi Eremmel tüntették ki - B. Stenge Csaba.
