Ravasz Éva (szerk.): Férfiportrék a XX. századból - Tatabányai Levéltári Füzetek 13. (Tatabánya, 2011)
Tatár Imre: Emlékezés a bánhidai munkatáborra (1940–1944)
116 Emlékezés a bánhidai munkatáborra a háború után nem maradt olyan, aki erről bővebb információt adott volna nekem. Romsics diagnózisa egyébként az országhatáron belül érvényes, tehát ha Kamenyec Podolskot, a Don-kanyart vagy Bor rézbányáit nem számoljuk. A közérdekű munkaszolgálat A munkaszolgálat a „zsidótörvények” alkalmazása volt a honvédségre: mindazokat a fiatalokat, akár idősebbeket, akik ide számítottak, speciális katonai alakulatokhoz hívták be. De nem számítottak katonának, honvédnek. Ez a - finoman szólva - diszkrimináció némi fokozatossággal alakult ki. Egy 1939-ben kelt törvénycikk értelmében a zsidónak minősülő egyének a jövőben nem kaphatnak tiszti, altiszti vagy tisztesi rendfokozatot. Korlátozottan ugyan, de fegyveres szolgálatot elvileg még teljesítettek. Másként fogalmazva: az első erőteljes intézkedésre 1939 őszén, a második zsidótörvény honvédségen belüli végrehajtásakor került sor. így 1940-től mindazokat, akiket a honvédség „katonai szolgálatra nem vett igénybe”, munkás-különítményekbe lehetett beosztani. Aki szépíteni akarja a helyzetet, az ezt a (formailag korrekt) megfogalmazást használja - aki keményebben óhajtja kimondani az igazságot az ekképpen: „Zsidó származásúakat nem tartottak méltónak arra, hogy honvédek legyenek!” Ezzel párhuzamosan alakultak nemzetiségi, románokból, szerbekből és „megbízhatatlan elemekből”, például szociáldemokrata funkcionáriusokból is közérdekű munkásszázadok. így keletkezett a rövidítés: kmsz. Népiesen „a muszos”. S 1940 nyarán már 60 század áll fegyverben? — nem, lapátban. Kezdetben a bevonulok még honvéd egyenruhát kaptak (mint mi is 1941 októberében), de rá se karpaszományt, se rendfokozatot. Foglalkoztatásuk kezdeti szándék szerint útépítés, egyéb építkezések, erdőirtás. A muszosokat (ez lett a munkaszolgálatosok rövidített neve) hamarosan sárga karszalag viselésére kötelezték, majd levetették az egyenruhát. Állítólag Horthy Miklós mondta volna, hogy nem szabad a honvéd öltözetet megszégyeníteni ilyesmivel. Vajon miért nem a sárga szégyenbélyeget tüntették el róla, s az embert hagyták meg benne? A munkásszázadok mindezek ellenére a hadsereg részének számítottak zászlóalj és század beosztásban, életük a szolgálati szabályzatnak megfelelően zajlott (mint látni fogjuk, hol elvben, hol ténylegesen). A rendszer és a bánásmód folyamatosan formálódott a belpolitikai és a külső körülmények, elsősorban a háború alakulásának hatására. Tömören fogalmazva: ezeket, az egyébként katonáskodásra, a haza szolgálatára érett és nagy többségükben erre kész fiatalembereket, mint megbízhatatlan, „destruktív” elemeket nem tartották méltónak az egyenrangúságra. Ami pedig ennek az intézménynek erkölcsi tartalmát illeti, röviden így foglalnám össze: a munkaszolgálat rendszere megalázó, módot adott kegyetlenkedésekre, gyilkosságokra is, de - parancsnoka válogatta - az emberölést nem tette kötelezővé.
