Szekszárd a XX. század első évtizedeiben - Tanulmányok és képek (Szekszárd, 2002)

Csekő Ernő: Virilisták szerepe és jelentősége Szekszárd város életében (1905-1914)

dés döntő mértékben járult viszont hozzá a községi pótadó szintjének drasztikus, 1912. évi 77 %-ról az 1913. évi 99 %-ra történő emelkedésében. A kevesebb, ráadásul mérsékeltebben díjazott tisztviselőt lehetővé tevő, ezáltal jóval olcsóbb községi szervezet visszaállításnak gondolata - a Szekszárdi Újság tudósítása szerint - a szekszárdi mezőgazdasági tanácsban fogalmazódott meg, és kapcsolódhatott az ország más városaiban szintén megindult város-visszafejlesztő mozgalomhoz.

97 E mozgalom 1913 márciusában Hajdúszoboszlón tartott „kongresszusán" - melyen Szekszárdot a kisgazdák képviselték - a községesítést kívánok kivétel nélkül alföldi városokból (pl. Túrkeve, Karcag, Kisújszállás), illetve a Felvidék apró, egypárezer fős városaiból, mint Szakolca, Korpona, Nagyrőce, kerültek ki. Míg utóbbiak kis népessége számára valóban megterhelő volt egy olyan méretű tisztikar fenntartása, mint a 10-20000, esetleg 30000 lélekszámú városoké, addig az alföldi városok esetében a mezőgazdasággal foglakozók nagy számának tudható be a visszaközségesítés igénye. Ez érthető, hiszen az agrártevékenységet folytató, és az ehhez idomuló tradicionálisabb, természetközelibb életformát élő földműves réteg számára nem volt létszükséglet a városi szervezet, áruiképp a városiasodás több vívmánya sem. Erre eklatáns szekszárdi példa a Csörgető hasznosítása körüli, több mint fél évszázadon át húzódó vita. Míg a tó partján 1882-ben létrejött, polgári életvitelű rétegek igényét kielégítő fürdő számára a tó mezőgazdasági hasznosítása (búzamosás, kocsik mosása, állatok úsztatása) volt káros és előnytelen, addig az utóbbiak tóhoz fűződő gazdasági érdekét épp a fürdő veszélyeztette. Eltérő érdekekből adódó, és a kisgazdákat érzelmeiben is a városi szervezet ellen fordító, számukra méltánytalanságként megélt volt a városvezetés - virilisták által támogatott - azon eljárása, mely nem támogatta kívánt mértékben a gazdálkodásra vonatkozó beruházásaikat (pl. sertéslegelő odaítélése, sertésólak, kanászlakás építése tárgyában).

9 Tette ezt akkor, amikor a emelés (1913: 3600, 3600 és 4000 K) történt. 1908. évi adatokra ld. THIRRLNG, 1912. 676-677. p.; 1913. éviekre ld.: SZÚ 1913. február 8. SZÚ 1913. március 15. l.p. Erről részletesebben ld. CSEKŐ, 2004. 365-366. p. A város ugyan felére mérsékelte a sertéslegelő bérét, azonban az ólak és a kanászlakás építéséhez - többek közt arra hivatkozva, hogy az a város lakosságának „egyetemét" nem szolgálja - nem járult hozzá. TMÖL, Szvi. kvt. jzk. 1912/39.