Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Szilágyi Mihály: Boszorkányperek Tolna megyében • 437

kasok, az emberi élet nevezetes eseményeihez fűződő babonás hiedelmek áttekinthetetlen szövevénye teli volt buktatókkal. Egy rosszul időzített szívességkérés is gyanússá tehette az embert. Faraghó Katát a dunaszentgyörgyi kurtanemesek azzal vádolták 1747-ben, hogy halat vitt szomszédjához, mert annak a kemencéje éppen be volt fűtve. A vádra azt felelte, hogy nem rontó szándékkal tette, „hiszen el szokott az ember menni néha a szomszédba s nem egyszer sütöttem nála s nem kétszer." A rontással gyanúsítottak ki vannak téve a nemesek és nagygazdák önkényének. Maszath Örzse tolnanémedi kanásznénak a libáit agyonverte Gulyásné. Nemsokára ágynak esett, s Örzsét boszorkánynak kiáltotta ki. Szántóné is megkárosította Örzsét: elvette kotlósát, ezért az elkeseredésében megátkozza. Szántóné azóta nem veszi hasznát a tyúkjainak. A dunaszentgyörgyi kanászné egyetlen borjúját elkobozta a község hadnagya, kimérette húsát, s abból kártalanította az egyik esküdtet, akit állítólag a kanászné megrontott, beteggé tett. Fehér Ilonát ketten is fenyegetik: ha nem gyógyítja meg őket, akkor elvitetik Simontornyára. A dunaszentgyörgyi Noszkóné felszólítja Faraghó Katát: „... tégy jót velem, mert bizony megfogatlak!" A miszlai borbíró nem fizette ki Varjú Zsuzsa jogos követelését. A sértett emiatt megátkozza az önkényeskedő bírót, aki tüstént kikiáltja Zsuzsát boszorkánynak. Egy másik miszlai gazda agyonlövöldözi Zsuzsa kacsáit. Az átok nem marad el, hatása sem: Mózes János fiának lábai összezsugorodnak. A község kanásza nem hajtotta ki Zsuzsa sertéseit makkoltatni, holott pontosan fizette a bért. Egy miszlai asszony ellopta Zsuzsa fonalát, s amikor ez számon kéri, amaz boszorkánysággal vádolja. (Végül is az igaztalanul meghurcolt Varjú Zsuzsát a büntetőtörvényszék felmenti.) A foljelentők többnyire a helyi bírót ostromolták, kivéve azt az esetet amikor maga a bíró is beleártotta magát a praktikába. A decsi bíró 1737-ben nővérével szövetkezve két bábát: Nemes Katát és Bogyó Csordás Katát boszorkánynak kiáltották ki. Egy 15 éves kislánynak, Ambrus Máriának kenyeret ígértek arra az esetre, ha elviszi a vászonzacskóba varrt rontószert egy lakodalmas házhoz és a küszöb alá rejti. A kis jöttment árva nem vállalta a feladatot, inkább kiszökött a faluból. A lagzi éjszakáján - ahogy később „igazi tanúk" állították - Gyenes Andrásné összeesett a küszöb átléptekor. A bíróék azonnal előálltak egy „hihető" magyarázattal: a faluban régtől fogva gyanús Nemes és Bogyó felbérelték Ambrus Máriát a rontószerek elhelyezésével. Rögtön kéznél volt öt vállalkozó a bűnösök előkerítésére. Ambrus Máriát és állítólagos felbujtóit kézrekerítették, kezüket hátrakötötték és megkínozták őket. A kislány a kínzásoktól meggyötörten Nemesre és Bogyóra vallót, s elvállalta, hogy ő ásta el a rontószert Pap Mátyás küszöbe alatt. A simontornyai börtönben Ambrus visszavonta beismerő vallomását. A bíróság hitelt adott neki, amikor elmondta, hogy a decsi bíró megverte, és ezért további kínzásoktól való félelmében magára vállalta a rontás véghezvitelét. - Az esethez hozzátartozik, hogy a faluba kvártélyozott katonaság kapitánya is eskü alatt vallotta, hogy Ambrus Mária boszorkány, és hogy Gyenes Andrásnét az őcsényi csizmadia „kézrátétellel" gyógyította ki súlyos betegségéből. A boszorkányüldözés magasiskoláját mutatták be Dunaszentgyörgy kurtanemesei Tamás Zsuzsa 1741. évi perbefogásakor. Az alispán kiküld két vármegyei esküdtet az ügy kivizsgálására. Tíz nemesember vállalkozik a 60 éves asszony boszorkányos magatartásának bizonyítására. Amikor ott strázsáltak a vádlott zárkája előtt, hallották, hogy mit művelt még ^megkötözött állapotában is. Egyikük szép szóval, másikuk fenyegetéssel kiszedte belőle, • hogy kinek ártott. Pl. ...megrontottam és a nyakát kitekertem is a Feleségednek, nem tagadom, én tekertem ki...". Az egyik fiatal őr szerint akkora vihart idézett elő a vádlott, hogy félelmében társával borért ment, de a boszorkány elsodorta kannájukat. b) Vízpróba Az Isztambulból hazatérő osztrák követség ellátására 1720. július 30-ra összehívott Tolna vármegyei közgyűlés résztvevői panaszkodtak a hosszan tartó aszályos időjárásra, s 466