Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Kárpáti Andrásné: Adatok Tolna megye malomiparának történetéhez • 343

ltemfellebb említett Erinfetz Mihál Sucessurit egyedül illető adósságokat is fizettem úgy mint: 1. T. N. Vármegyére Taxát 2 2. Erinfetz Mihál temetéséért fizettem 5 25 3. Lélek pinzt és Lélek búzáért T. Szassy Plébános Urnák 4 Suma.: 104 33™ A fentiek elsősorban a malomépület állagának a helyreállítását, és környezetének rendezési költségeit valamint Erinfetz Mihál elgondozási költségeit tartalmazták, de így is több mint 100 Ft-ot tettek ki. Ha ehhez még a szitás őrlés bevezetéséhez szükséges kiadásokat is hozzászámítjuk olyan összeg kerekedik, amely miatt valóban csak kevesen vállalkozhattak a malmaik modernizálására. Az alacsony technikai színvonal ellenére a szükségleteken kívül a megyében 4000 pozsonyi mérő gabonát lehetett megőrölni.

138 A megyegyűlés azon megállapítására, hogy a megyebéli molnárok nagy része nem ismerte a szitás őrlési módot, csak a német molnárok a közgyűlés így ír: A megyebéli német molnárok azon kéréssel fordultak a Helytartó Tanácshoz, hogy részükre külön privilégiumot adjanak ki. A céhprivilégium külön kiadatását nemcsak azzal indokolták, hogy nem tudtak magyarul, hanem a vármegye indoklásából kiderül, hogy „ezeknek a német molnároknak tekintetében akik a liszt szitán keresztüli őrlés rabjai, arra az esetre, ha csatlakozni akarnak, egy különleges Császári- Királyi rendelet kiadassék. "

m Az 1748-ban jóváhagyott céhprivilégium kiadásakor ugyanis a vármegye felszólította a német molnárokat, hogy csatlakozzanak a céhhez, akkor a privilégiumot lefordíttatták német nyelvre, de a német molnárok ennek egyes pontjait sérelmesnek találták, ezért a közgyűlés felkérte őket, hogy állítsák öszsze a számukra kedvező cikkelyeket. Ezt a német molnárok el is készítették, de végül is nem csatlakoztak a megyei céhhez. Nézeteltérések voltak a dunai és egyéb vízimolnárok között is. Ezért a megyei ítélőszék elé összehivatták a megyebéli molnárokat, hogy tisztázzák a viszályok okait. Mielőtt ezekről a céhbeli nézeteltérésekről esnék szó, le kell tehát szögezni, hogy a jobb minőségű liszt tömeges előállításának a megyében sem a technikai, sem a személyi feltételei nem voltak meg. Hiszen az eddigiekből már láthattuk, hogy nemcsak a szitás őrléshez nem értettek a magyar molnárok, de nem is volt szakképzett molnár minden malomban. A malomtulajdonosok pedig ragaszkodtak az eddig kialakult szokásokhoz, mert a malmok így is jövedelmező befektetések voltak. A céhbeli molnár mesterek felismerték annak a veszélyét, ha szakképzetlen molnárok dolgoznak a malmokban, az rossz fényt vet a mesterségükre. A Dunabéli Molnár Czéh Mester és társai ebben az ügyben panasszal fordultak a vármegyei V. Ispány Úrhoz: „Méltóztassék bölcs ítéletivel megfontolnyi minémő gyalázatukat kölletett ámbár egyéb esztendőben is, de kivált a múlt esztendőben szenvednünk dunabéli himpellér és némely más Czéhbeli mester Malmosok miatt, sok tudatlan és tanulatlan molnárságban ereszkedvén, az szegény embernek az gabonáját őrlésével egészlen meg rontották a mi gyalázatunkra, mireánk is származván azon gyalázatos név, hogy a Molnárok Hlyen Istentelenek, ollyan gyalázatosak, az himpelléreket az ki nem arra valók Czéhbe be nem vehetjük."

1

*

0 Hogy a molnárok panasza mennyire jogos volt, mutatja a madocsai Duna-szakaszon lévő malmokban történt ellenőrzésről szóló feljegyzés, amely alkalommal 5 malmot vizsgáltak meg. A leggyakrabban előforduló hiányosságok a malomház, és a völgyhajó tisztátalansága, a járódeszkák és a talpak rossz állapota, nem volt megfelelő a kéreg sem, de a mértékekben is volt hiba. Mindezeken kívül megállapították: „Ezen malmokban lévő molnárok és leginyek mind kontárok."

141 Tekintettel arra, hogy a megyében működő malmok száma továbbra is növekedett, a molnárok, malmosgazdák és földesurak közötti viszálykodás is egyre gyakrabban fordult elő. Az összeütközés egyik leggyakoribb forrása a már korábban is említett malomgátak ál363