Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Szalai Károly: Tolna megye földmunkás-szegényparaszti tömegeinek helyzete és mozgalmai a századforduló táján (1890-1907) • 183

művelők Szaklapját felváltó Világszabadság kiadását is megszüntetni - szerepét a Népszava vette át. Ennek a változásnak köszönhető, hogy a megyéből minden eddiginél többen fizettek rá elő. Az olvasók beküldött levelei elsősorban a mesterségesen teremtett munkahiányról és a korábbinál is alacsonyabb munkabérekről tudósítottak (lásd: I. grafikon). Aratást nem kaptak, mert a gazdák szocialistának tartották őket. Ha munkához is jutottak, a napszám csak alig 35-40 krajcárt tett ki. A faddiak arról panaszkodtak, hogy éheznek, a búzakenyér drága. Csak száraz kukoricakenyeret fogyasztottak. „Vacsora hol van, hol nincs" - írták. Más alkalommal egy földbirtokos kasznárjára panaszkodtak, aki elvette a szegény néptől a jószágtartás jogát. A kisgazdákat is megkárosította. Kijelentették: testestől-lelkestől a szociáldemokrácia hívei lesznek.

89 A pártvezetőség - a hatósági terror nyomása alatt kénytelen volt nyugalomra inteni a nyomorúságából radikális eszközökkel kitörni kívánó szegényparasztságot. Taktikai meggondolás vezérelte, amikor a Népszavában a törvényes úton való szervezkedésről a nem erőszakos forradalmat akaró állásfoglalásról, a harcnak csupán szervezkedésre való korlátozásáról cikkezett. Csizmadia Sándor arra hívta fel az aratókat, hogy a „szerződés megkötése után a munkamegtagadástól lehetőleg tartózkodjanak", mivel a munkástörvény az ilyen eseteket bünteti. Általában ésszel, s ne erőszakkal éljenek - tanácsolta.

90 Véleményük szerint a kialakult helyzetben - ha elméleti téren bizonyos mértékig el is marasztalható az SZDP vezetősége a munkás-paraszt szövetség értelmezését illetően - lényegében felmenthető az időleges visszavonulásáért. A „rabszolgatörvény" megtette hatását - 1898 nyarán nem sztrájkoltak az aratók. A munkabérek visszaestek a két évvel korábbi szintre. A Népszava szerint viszont: „a bekövetkezett bajok legnagyobb okozója volt a földművelő munkások közötti pártoskodás, melyre erejüket pocsékolták" - olvashatjuk „Az aratás" c. cikkben.

91 Tény, hogy az előző őszön az agrárszegénység soraiban támadt politikai-eszmei viszály, valamint a mezőgazdasági munkásság és az ipari munkásosztály között bekövetkezett szakadás feltétlen gátlólag hatott az osztályharc eredményességére. Az úri közvéleményben mégiscsak a munkástörvény „áldásos" hatásáról, a szocializmus visszavonulásában játszott szerepéről esett a legtöbb szó. A járási székhelyeken komolyan vették Darányinak azt a kijelentését, miszerint a törvény végrehajtásának „sine qua non"-ja az erélyese szolgabíró. Az aratás elleni izgatásért először - az új törvény értelmében - Kovács Ferenc ozorai napszámost, Herkai János döbröközi napszámost és Rung Henrik felsőnánási kisházast ítélték el.

92 Az 1899-es év sem hozott fellendülést a visszaszorított földmunkásmozgalomban. Az április 4-5-én tartott országos szociáldemokrata földmunkás-és gazdakongresszuson Dunaföldvár és Tolna is képviseltette magát. Amellett, hogy a kongresszus élesen elítélte a mezei munkásokat gúzsba kötő 1898. II. tc-t, - követelései a törvényesség keretein belül maradtak.

93 A szervezetileg és eszmeileg meggyengült tömegmozgalom aztán adós maradt még az erőtlen határozatok végrehajtásával is. Az augusztusi időszakos alispáni jelentés elégedettséggel számolt be arról, hogy a mezőgazdasági munkások mozgalma, mely a korábbi évek nyári közgyűléseit foglalkoztatta ezen a nyáron nem adott okot aggodalomra. Csupán a tamási járásban tagadták meg a munkások egyetlen alkalommal a szerződésileg elvállalt munkát. A sztrájkra hosszú esőzés miatt bekövetkezett terméskiesés szolgáltatott alkalmat. Az 1898. II. te. 38. §-a alapján elítélt 48 napszámos újra felvette a munkát.

94 212