Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Szalai Károly: Tolna megye földmunkás-szegényparaszti tömegeinek helyzete és mozgalmai a századforduló táján (1890-1907) • 183

„csak az az ürügy, amely a tőkésnek megengedi, hogy profitot, hasznot és járadékot húzzon a földből, ráhagyva magára a földművesre, hogyan csiholja ki munkabérét."

31 Pauperizálódásukra és kisajátításuk folyamatára már több helyen is hoztunk példát. Itt csak a gyakori állatjárványok nyomán előálló katasztrófák közül szolgáltatunk adalékot. 1904 tavaszán a kajdacsi Takács János két lovát a takonykór gyanúja miatt el kellett pusztítani. Kérvénye nyomán „beigazolást nyert,... hogy kiirtott lovaiban kenyérkeresetének eszközét veszítette el". Erre való tekintettel a törvényhatósági bizottság a vármegyei adóalapból 100 korona segélyt szavazott meg a károsult számára. Az ilyen orvoslás azonban egyedi esetnek tekinthető.

32 Még utalni szeretnék Eörsi Béla, Király István, Kolossá Tibor és Orosz István e témákban fogant munkáira, melyek megállapítási Tolna megyére is érvényesek.

33 Az 5-10 holdas kisparasztok, kik még fizettek másodosztályú kereseti adót - választójoggal rendelkeztek, a „telkes polgárokhoz" hasonlóan a függetlenségi párt uszályába kerültek. Azonban a párt tehetetlenségével elégedetlenkedő, öntudatosodó elemeik - legalábbis a megye észak-keleti részén - útkeresés közben eljutottak az újjászervezett szociáldemokrata párthoz, szavazataikkal a párt programja mellett foglaltak állást. A bizonytalan egzisztenciájú törpebirtokosok a szociáldemokrata eszméket is befogadták, sőt többen magába az SZDP-be is beléptek. 3/ Agrárproletariátus Ez a proletárréteg volt a mezőgazdasági népesség legszámosabb és egyben leggyorsabban növekvő része is. Többségét a mezőgazdasági munkások, a napszámosok képezték, akik gazdaságilag ugyan szabadoknak tekinthetők, létviszonyaikra azonban rányomta bélyegét a bizonytalan megélhetés. A másik réteg a cselédek tízezres tábora volt, amely egyszerre érezte magán a gazdasági és a gazdaságon kívüli kényszer szorítását, még ha a konvenció a létminimum szintjén biztonságos megélhetést nyújtott is számára. E rétegek együttesen - 1910-ben az összes mezőgazdasági kereső 35%-át tették ki, mely érték alatt maradt a Dunántúl 36% és Magyarország 37,5%-os értékének.

34 Érdemes felfigyelni arra a tényre, hogy amíg 1890 és 1910 között a mezőgazdasági keresők száma 3%-kal csökkent, addig az agrárproletariátus száma 25%-kal szállt alá. Rosszabbodott (legalábbis a nyári csúcsidőszakban) az önálló birtokosok munkaerő-ellátottsága, mert a vizsgált időszakban a 100 önállóra jutó agrárproletárok száma 120,9 főről 94,4 főre apadt.

35 Ha a birtokos keresők közül kiemeljük a törpebirtokosokat, mint rendszeresen bérmunkát vállalókat és az agrárproletárokhoz soroljuk őket, együttesen a mezőgazdasági keresők 60%-át fogják alkotni. Családtagjaikkal együtt a fél- és egészen proletárok az ossz. mezőgazdasági népesség 61%át képezték.

36 Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy az osztályellentétek a megye azon részein váltak a legélesebbé, ahol a legkiáltóbb volt a társadalmi-gazdasági különbség, ott ahol az agrárszegénység legnagyobb tömegei koncentrálódtak. Ennek érzékeltetésére járásonként összevetettük az agrárproletariátus és a teljes népesség számát. Az agrárproletariátus %-os részesedése Tolna megye járásainak népességéből - 1910-ben.

37 Járások % Dombóvár 11 Járások % Tamási 12,1 Völgységi 6,6 Tolna megye 9,9 Dunafóldvár 10,5 Központi 9,4 Simontornyai 9,3 191