Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Szenczi László: A közoktatás fejlődése Tolna megyében 1868-1900 között • 55

házmegye - sürgősen kérvén a főtiszt, egyházkerületnek is hathatós támogatását - a maga erejéből iparkodjék az új középiskolai törvény követelménye szerint egyelőre az állami segély igénybevéte­le nélkül berendezni altanodáját. mi Az egyházmegyei gyűlés tehát az önkormányzatát fenntartotta, de egyszersmind in­tézkedett, hogy a szentesített törvény kívánalmainak eleget tegyen. A törvény ötödik tan­erő beállítását, külön rajzterem és tornacsarnok építését követelte. Érthető ezek után, hogy a nagybizottsági jegyző 1883. szeptember havában miért küldte szét a gyülekezetekhez az „Esdő szózat "-ot Az ácsai és az állami tanterv különbözősége miatt egyre jobban érezhető hátrány ne­hezedett a tanulókra. A fenntartó hatóság engedélyével már az 1884/85. tanévben lényege­sen eltértek az ácsai tantervtől. Ez főképpen azt jelentette, hogy a magyar nyelvet az eddigi 3 óra helyett az I. osztályban 5, a többi osztályokban pedig 4 órában tanították s több gondot fordítottak az olvasmányok tartalmi és tárgyi ismertetésére. A világtörténel­met és természetrajzot, mint külön tantárgyakat, az első három osztályban elhagyták s he­lyettük leíró földrajzot tanítottak, melyet a III. osztályban még a fizikai és matematikai földrajzzal bővítettek. A IV. osztályban magyar történelem helyett a szükséges kémiai is­meretek előre bocsátása után ásványtant tanítottak. Ekkor kezdték meg a rajzoló geometria tanítását is. Az egyetemes tanügyi bizottság által 1884-ben kidolgozott tervezetet teljes egészében életbe léptették, mely kimondta a hospitálások szükségességét az egységes nevelői eljárá­sok érdekében. Az 1888/89. tanév véget vetett az igazgatói poszt ciklikus betöltésének, mert sem az évenkénti, sem a háromévenkénti váltás nem hozott jó eredményt. Az igazgatói állást az 1888-ban megjelent „Középiskolai Rendtartás" intézkedése értelmében választás útján töl­tötték be. Első választott igazgató Gyalog István volt. A fenntartó hatóság sok-sok nehézség árán, de állandóan javította az oktatás feltéte­leit, igyekezett a követelményeknek megfelelni. Megépíttette a rajztermet, a tornacsarno­kot, bővíttette a tápintézetet, 5 nevelői állást szervezett, a felszerelést gyarapította. Ezt az állami felügyelet szorgalmazta is állandóan. 1889-ben Gyalog István igazgató felveti a teljes gimnáziummá fejlesztés gondolatát az áldozatkézségre, életképességre való hivatkozással. A bonyhádi gimnázium ugyanis ekkor az ország második legnépesebb algimnáziuma volt. A memorandumot 24 tagú köldöttség adta át gróf Csáky Albin közoktatási miniszternek. A főgimnáziumért azonban Tolna megye négy helysége, Bonyhád, Dunaföldvár, Gyönk és Szekszárd versengett, s végül is Szekszárd lett a győztes. Bonyhádon továbbra is algimnázium maradt. 1893-ban új épületet kap az iskola, mely minden tekintetben megfelel a legszigorúbb követelményeknek. A tanárok fizetését 1200 frt-ra emelik. Az egyöntetűség érdekében be­vezetik a módszeres értekezleteket. Az év elején felosztották az évi anyagot, meghatároz­ták az időközi és év végi ismétlések idejét, kijelölték az iskolai írásbeli dolgozatok napját, ki­választották a nyelvek tanításánál az iskolai tárgyalásra szánt olvasmányokat, megállapod­tak a terminus technikusok egyöntetű használatára vonatkozóan, bevezették a tanulmányi napló használatát (melyeket az állami gimnáziumok használtak), melybe minden tanár órá­ról órára bejegyezte a végzett anyagot, hogy mások munkájáról is tudomást szerezhesse­nek. A tanári testület írásba foglalt szabályzatot alkotott a fegyelmi kérdésekkel kapcsolato­san, mely minden testületi tagra kötelező érvényű volt. Itt is figyelembe vették az állami is­kolák előírásait. A tett erőfeszítésekért 1894. július 13-án kelt leiratában Eötvös miniszter helyeslését és elismerését fejezte ki a püspöknek. Ennek következményeként az iskola 1895-ben 2000 frt ideiglenes államsegélyt kapott. 1896-ban Tolna vármegye 100 000 korona összegű alapítványt nyújtott át az intézet­nek a következő indoklással (1895/96. tanévi évkönyv alapján): 9 129

Next

/
Thumbnails
Contents