Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)
Szenczi László: A közoktatás fejlődése Tolna megyében 1868-1900 között • 55
A polgári iskolai bizottság felterjesztésének meggyőző érvei és az anyagi erőforrások jelentős nagysága meggyőzték a kormányt s 1875. évi október 11-én a VKM kiadta a szekszárdi polgári fi: iskola és felsőleányiskola szervezésére vonatkozó alábbi rendeletét: 191 „Vallás- és Közoktatásügyi M.Kir. Minisztertől. 27.823. szám 1875. Tolna- és Baranya vármegyék Nagys. Kir. Tanfelügyelőjének Pécs F. évi október hó 7-én 1548. szám alatt kelt jelentésével bemutatott okmányok alapján késznek nyilatkozom Szekszárd mezővárosa kebelében a fiúgyermekek számára egy négyosztályú polgári, a leányok részére pedig egy kétosztályú felsőnépiskolát községi jelleggel felállítani. Eme egy közös igazgató-tanító vezetése és a népokt. törvény 116. §-a értelmében átalakítandó községi iskolaszék hatósága alatt állandó tanintézetek felállítását azonban a következő feltételekhez kötöm: 1. A szükséglendő tanerőket figyelemmel arra, miképp az alábbi 2., illetőleg 3. és 4. pontban megszabott jövedelmi fedezeten kívül államsegélykép fizetésüket és pedig a 3. pntban foglalt módozat megtartása mellett az állampénztárból huzandják, közvetlenül a vallás- és közoktatásügy m. kir. miniszter nevezi ki. 2. Az iskolák céljaira átengedett 34.841 frt. 68 kr.-nyi szőlőváltsági tőke, továbbá a magánosoktól adományozott 8079 frt. 77 kr. s az iskolai alapvagyont képezendő, annak idején telekkönyvileg is kellően biztosítandó 80 hold fekvőség a községi iskolaszék kezelése alá bízandó. 3. A községi iskolaszék tartozik az iskolák dologi kiadásairól, valamint bevételeiről minden tanév elején szabályszerű költségvetést bemutatni, továbbá az iskolák évi jövedelmének maradványát minden tanév végén tárcám javára térítménykép ama adóhivatalba, melyből a tanítók fizetéseiket huzandják, beszállítani, megjegyezvén, mikép a fenntartási költségvetések szükségleti rovatában az iskolaszék által az iskolák részére segédtanítói minőségben felfogadott és megerősítés végett névszerint felterjesztendő zene-, ének-, és tornatanítók 250, illetőleg 200 forintnyi (összesen tehát 450 forintnyi) tiszteletdíja is felveendő. 4. A szedendő tandíjak mennyisége és kezelése iránt folyó évi május 7-én 6895. sz. a. kelt rendeletem irányadó. 5. A város közönsége tartozik mind a fiú-, mind a felsőleányiskola hova előbb megnyitandó első osztályát a szükségekkel felszerelni és végleges iskolai helység előállításáig az osztályokat bérhelyiségbe, ami már hallomás szerint meg is történt, elhelyezni, mindkettőt azonban nem az iskolai alap, hanem a saját jövedelmi forrásoknak terhére. Felhívom tehát ezek alapján a kir. Tanfelügyelő urat, hogy a szóbanforgó tanitézetek érdekében a fentebbiek nyomán eljárva, az eredmény ama okmányok kíséretében, melyekkel a községi iskolaszék megalakulása, az iskolai alapvagyon kibocsátása, a magánosok által reáliskolai célokra tett adományoknak a kérdéses tanintézetek részére történt átengedése, továbbá mind a fiú-, mind a felső leányiskola első osztályának felszerelése, bérhelyiségbe való elhelyezése igazoltatik, hova előbb jelentse, hogy a szükséglendő tanerők kineveztetése, a két rendbeli intézet egy-egy osztályának még az 1875-76. tanév folyama alatt leendő felállítása iránt mielőbb intézkedhessem. Az építkezésre vonatkozóan bemutatott terv és költségvetés iránti elhatározásomat pótlólag közlendem. Budapest, 1875. évi október hó 11-én. olvashatatlan aláírás" A győzelem még nem érkezett el. A megvalósulás nemcsak anyagiakon múlott. Kemény harcot kellett megvívni az iskola ellenzőivel is. A Tolnamegyei Közlöny 1875. októ112