Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye (1710-1720) • 33

2. MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS a) Fáluhatár és jobbágytelkek A pécsi klérus Tolna megyei birtokain (Györe, Máza, Nagymányok, Váralja) a faluhatár kiterjedését a XVIII. század első harmadában közönséges lelépéssel határozták meg.

89 Órájuk már volt, de katasztermérőjük még nem, amikor pl. Máza község határának hosszát lólépésben mérve 1 óra 30 perc alatt, szélességét 35 perc alatt tették meg. Nagymányok hosszát lólépésben mérve 1 óra 30 percesnek, szélességét 1 óra 10 percesnek találták.

90 A népszokások között hajdan előkelő helyet foglaltak el a tavaszkezdetet hírül adó határjárások. Ezek jó alkalmat nyújtottak ahhoz, hogy a fiatalabb nemzedékkel is megismertessék a határjeleket. Az idősebbek igyekeztek jól a fiatalok emlékezetébe vésni ezeket a jeleket, és pedig úgy, hogy a serdülőket, „emlékezet okáért" megpofozták, fülüket meghúzták, sőt néha kiporolták a feneküket is. Arany János: A Jóka ördöge című külteményéből idézünk egy idevágó példát! S mindjárt a hűvösben ki is mentek reggel Kijegyzék a határt, hosszába, cövekkel. Aztán a határra dombokat emelnek, Fájdalmára néhány bámész sühedernek, Kiket a helyszínén, a halomnak ormán, Lefogtak erővel, kényszerítés-formán, S hogy eszökbe jusson szakállos vén korig, Az emlékezetet hátuljokra verik. Amit Arany János gyermekkorában a tőlünk távolfekvő Nagyszalontán hallott és versben feldolgozott, az nálunk Tolnában is mindennapos dolognak számított. Vegyünk elő néhány példát! Amikor Ireg és Szakály határának megvonása végett 1733-ban határjárásra került sor, Szokolli Mátyás 74 éves tamási lakos elmondta, hogy amikor Viczay Ádám iregi földesúr és Brodarich István alispán az iregi határt járta, akkor őt, Szokollit, mint fiatal embert, „emlékezetnek híréért meg is csapták, hogy emlékezzék arra, hogy Iregh és Szakái között azon a halmon légyen az igaz határ."

9i A Szakcs és Szántó közti határper során a somogyszili Horváth Márton azt vallotta, hogy „régen ezelőtt két szántói gyermeket a Szén égetőn kívül levő halmon — mely határt jelölt — emlékezetre az urak megcsapták."

92 A szokást a török is átvette. A határszemlén egy Faggyas János nevezetű embert Somogyszolb török földesura Borkútnál — melyet a nép határként ismert — „meghcsapatta légyen, hogy emlékezzék megh az határrul.. ."

93 A török- és rácdúlás éveiben nemcsak a határjelek, de maguk a települések is eltűntek a föld színéről. Nem lehet meghatódás nélkül felidézni annak az idős embernek a tettét, aki végső kétségbesésében úgy próbálta fenntartani pusztuló falujának emlékét, hogy a falu végén állva megfogta az arra menők fülét, „jól meghúzván, annak utánna az ostorral jól meg csapdosta, emlékezetnek okáért, hogy tudniillik ekkor el Pusztult az ország, ha valaki valamikor tudakozná, hogy hírt adhasson s reá emlékezhessen .. ."

94 Az emlékezetrögzítés zord módszereinek felidézése után vegyünk egy másik példát a határjelek megörökítésére. Egy 1733-ban lefolytatott határperben Csányi János szekcsői lakos arról tanúskodik, hogy katona korában tizenketted 78