Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Ambrus Attila: A termelőerők fejlődése Tolna megye iparában • 629

fokozatos növekedésében, másrészt a gépesítés lehetőségének megteremtésében. Ugyaniakkor a kisipari szövetkezetek megerősítése végleg elzárta a tőkés fejlődés útját a megye iparában. A szövetkezetszervezési munka a kisiparban tulajdoniképpen 1954-ben fejeződött (be. Ettől kezdve a szövetkezetekben folyamatosan megszilárdult a vezetés, állandósult a (tagság, növekedett a termelés. A szervezeti stabilizálódás mellett legtöbb szövetkezet szerény méretei nem biztosítottak megfelelő feltételeket a termelőerők fejlődéséhez. A szövetkezetek nagyságrendjét érzékelteti, hogy míg 1960-iban a 41 ipari szövetkezet közül 32-ben a foglalkoztatottak szánna nem érte el a 100 főt, 8-nál foglalkoztatottak 100—200 főt, és egynél 200 főnél többet. Az 1950-es évek végére azonban egyre szükségesebbé vált a termelőerőik koncentrálása a szövetkezeti iparban. A szétaprózottságtól függetlenül a 60-as évek elejére a kisipari szövetkezetek egyre inkább nélkülözhetetlen részei lettek a népgazdaságnak. Hozzájárultak a lakosság növekvő szükségleteinek kielégítéséhez. Fontos szerepet töltöttek be a társadalmi és szociálpolitikai gondok megoldásában. Az állami és a szövetkezeti ipar térhódításával egyre kevesebb tere maradt a magánkisiparnak. 1955—'1960 között az iparban működő önálló kisiparosok száma több mint egynegyedével, 2111 főről 1548 főre csökkent a megyében,

13 A kisiparosok számának rohamos csökkenésében nemcsak a korszak gazdaságpolitikája, a szocialista ipar elszívó hatása, hanem a lakosság szükségleti struktúrájának (megváltozása is közrejátszott. A szükségleteik csökkenése okozta például a szerszámkovácsok, a bognárok, kocsigyártók, a cipészek, a nyergesek számának csökkenését. Mindennék következtében a magánkisipar termelőerői egyre kevesebb — a lakossági szükségleteket tekintve mégis nélkülözhetetlen — szerepet játszottak a megye iparában. Az ipari termelőerőik fejlődését vizsgálva megyénkben megállapítható, hogy a tulajdonviszonyok gyökeres átalakulása, az állami és a szövetkezeti szektor kialakulása és megerősödése biztosította lehetőség az 50-es években még csak igen kis mértékben realizálódhatott. Az iparfejlesztési törekvések nem hozták meg a várt eredményt, amit az is bizonyít, hogy ebben az időszakban egyetlen ipari üzem sem települt a megyébe. Az országban hatalmas léptekkel folyó szocialista iparosításból Tolna megye — nem lévén nehézipara, illetve az ahhoz szükséges nyersanyagbázis — nem részesedett. Ennék következtében az évtized végére a megye mezőgazdasági jellege nem változott meg. Változások az ipari termelőerőkben Az ipari termelőerők fejlesztése irányában tett sikertelen lépések nem jelentették a teljes mozdulatlanságot. A beruházások terén történt némi előrelépés. Az üzemek bővítésére, korszerűsítésére 1954—1959. években a megyében 183 millió forintot használtak fel. A nagyobb üzemekben végrehajtott rekonstrukciós beruházások közül legjelentősebb volt a Bonyhádi Zománogyár, a Bonyhádi Cipőgyár, a Simontornyai Bőrgyár és a Paksi Konzervgyár beruházása. Néhol sor került ugyan az elavult berendezések cseréjére, azaz gépi rekonstrukcióra is, a beruházások döntő hányada azonban új munkahelyek létrehozására irányult. Nem véletlenül került előtérbe a munkahelybővítés, hiszen a megye foglalkoztatási gondokkal küszködött. A munkahelybővítés eredményeként a megye iparában foglalkoztatottak száma tíz év alatt megháromszorozódott és 1960ban meghaladta a 15 000 főt. Ez azonban csak részben oldotta meg a foglalkozta633