Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye (1710-1720) • 33

cok, akárcsak az országos állat- és kirakodóvásárok. „Ara erste Tag ist Viehmarkt, ara Zweiten Tag Kleidermarkt". Azaz: az első nap állatvásár, a másodikon ruhavásár folyik.) A vásárokra és piacokra a környék lakói nagymennyiségű mezőgazdasági terméket hoznak fel, ugyanott elköltik pénzüket. Megvásárolják a kézművesek és vásári kereskedők árucikkeit: a ruhaféléket éppúgy, mint a mezőgazdasági munkát segítő felszereléseket. A vásárok nemcsak a vidék és a központi jelleget magára öltő oppidum árucseréjét mozdították elő, hanem a helypénz-szedésen keresztül figyelemre méltó bevételt is jelentett a városnak. Dunaföldvár, Simontornya, Pincehely, Tamási, Dombóvár és más mezővárosok kibérelték a királyi és a földesúri regáléjogot képező harmincad- és vámszedést. A szabad húsmérés és kocsmatartás (még az év felére nézve is) növelte az önállóságot. Báta, Bátaszék, Paks és Szekszárd polgárainak a dunai halászat, az erdők makkoltatásának és a környékbeli legelőknek a bérlete jelentette a gazdasági megerősödés és a földesúrtól való függés lazításának útját. A városok népe közösen vállalta a terheket, együttesen viselték a teljesítés felelősségét, s ezért maguk osztották fel azokat egymás között a méltányosság elvei alapján. Nem kis vívmány ez; a városi közösségnek befelé összetartó erőt, kifelé magabiztosságot és tekintélyt ad. A híres mondás szerint „a városi levegő szabaddá tesz" (Stadtluft macht frei.) Sokan kerestek boldogulást a mezővárosokba való beköltözéssel, mert így tudtak kibújni a földesúr közvetlen zaklatásai alól. Styrum Miksa gróf, Simontornya földesura jól tudta, hogy milyen vonzerő a város, ezért már a század elején szerződésben ígéri lakóinak, hogy szabad városi polgárok gyanánt kezeli őket; ha nem tetszik nekik a hely, szabadon tovább költözhetnek.

126 Azok az atalai és igali „jóravaló gazdaemberek", akik 1715-ben megszállják Regölyt, azt tervezik, hogy az egykor népes, most puszta falut rövidesen mezőváros „nagyságára teszik és szaporítják."

127 Mezővárosaink többségénél a gazdasági csomópont már kialakult, az árucserét kisebb-nagyobb társadalmi változások is követték, amikor végre a jogi természetű változás is bekövetkezett, azaz: formailag és intézményesen is mezővárosba szerveződött a molnár, a halász, a földműves, a kézműves és a kereskedő népesség. Megyénk egyik legjelentősebb települését, Dunaföldvárt Lipót császár már 1703-ban évi 3 vásár tartására jogosította és mezővárosi rangra emelte; ezzel a hely forgalmi értékét is kifejezte. A Rákóczi-szabadságharc és a pestisjárvány viszontagságait túlélve joggal választhatta volna városi címerének díszítésére jelképül az egyiptomiak legendás szent madarát, a poraiból újra és újból megifjodva felelevenedő főnixet. Fennállása alatt ugyanis több ízben sújtotta szinte megsemmisítő csapás, s mégis újból benépesült. Otthont és megélhetést nyújtott az Észak, Nyugat és Dél felől érkező magyar földműveseknek, német iparosoknak, görög, rác és zsidó kereskedőknek. Dunaföldvár formálódó társadalmában hamarosan megfigyelhetők a munkamegosztás jegyei: a szántóföldek, a zöldség-gyümölcs és szőlőskertek szorgos munkásai mellett kialakulnak a halászok, dunai molnárok, hajóvontatók, mészárosok, disznópásztorok, bőrszedők, csizmadiák, vásári szabók, csapiárok és sörfőzők kisebb-nagyobb létszámú csoportjai. Fontos postaállomás, nagyforgalmú sóhivatal (ahova az állami adókat is befizették), apátsági kastély, ferencrendi kolostor, uradalmi tiszti lakások, Mednyánszky apát szorgalmazására felújított templom ... — ezek a városkép kialakulásának első jegyei.

128 62