Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye (1710-1720) • 33

ját vizsgáló Henri Pirenne arra az eredményre jutott, hogy a városok a feudalizmus keretei között úgy keletkeznek, hogy egy feudális úr kedvezményeket nyújt a birtokain fekvő valamely településnek, amelyet a kereskedők fejlesztenek tovább. Rúzsás Lajos kimutatta, hogy Henri Pirennenek az a megállapítása, hogy „a kereskedelem és a kiváltság döntő fontosságú a városfejlődésben", érvényes a feudalizmus kései századaira is, és Magyarországra is.

123 Nálunk, Tolnában a XVIII. század tizes éveiben nem tapintható ki a kereskedők aktív szerepe a városfejlesztésben. Inkább a kereskedni szándékozó földesurak és a módos jobbágyok a zászlóvivői ennek a mozgalomnak. Csak Bonyhád és Hőgyész mezővárossá alakulása idején, a század második felében kap megfelelő szerepet a kereskedelem. 1720-ban az alábbi helységek szerepeltek a mezővárosok (Oppidum) jegyzékén: Báta, Bátaszék, Dombóvár, Döbrököz, Dunaföldvár, Ozora, Paks, Pincehely, Simontornya, Szekszárd, Tamási, Tolna. Az oppidum vásártartási joggal rendelkező mezővárost jelent. A mezővárosi rang megszerzésében a lakosság számának nem volt jelentősége. Csak két szélsőséges példát említünk: Dombóvár 16 családja mezővárosi lakosnak mondhatta magát, Decs 74 családja viszont csak possessióban, azaz faluban élt. A mezővárosok számaránya a megye összes lakott helységéhez mérten 1720-ban 20%, a bennük élő családok alig 23%-át adják a megyének. Mezővárosainkban az átlagos családszám 40, falvainkban 34. A legcsekélyebb mezővárosi lakosság az említett Dombóváron, a legtöbb Szekszárdon élt (79 család). A legkisebb lakott hely, a „nova possessiuncula" (új falucska) Börzsöny 3 rác pásztorával, a legnépesebb falu (possessio) a 74 családos Decs.

124 A lakosság telki állománya és a település rangja között látszólag van korreláció, összesen 6017 hold szántó volt a mezővárosok lakóinak kezelésében, ez átlagban városonként 500 holdnak felelt meg. A falvak határában a telkiállomány 13 972 holdra tehető, s ez csak 290 holdas átlagot feltételez. Az átlagok azonban nagy szóródást takarnak és fontos tényezőket hagynak homályban, s ez a körülmény csökkenti értéküket. Íme, néhány példa! Simontornya mezőváros területén 40 taxás élt, mindegyiknek csak egy hold szántója volt, amit valószínűleg kertként művelt; csekély állatállományát pedig átlagban 3 kaszálónyi (3 szekér szénát adó) réten iparkodott eltartani. Nyilvánvalónak látszik, hogy a simontornyai taxásoknak ebből nem kerülhetett ki az elfoglaltságuk és a megélhetésük, rászorultak a földbérletekre. Ritka kivételnek számított Pincehely, ahol viszont az 58 gazda több mint ezer holdon gazdálkodott.

125 Mezővárosainkat sem a lakosság, sem az általa megművelt földterület nagysága nem különböztette meg a falvaktól, hanem a helység forgalmi szerepe, a földesúr merkantil felfogása, és protekciója a kamaránál, a helyi lakosság foglalkozása, s ebből következően a földesúrral szemben kimutatható gazdasági és jogi szempontú erősödése. Bátától Dunaföldvárig, Dombóvártól Simontornyáig nem csupán a vásártartási jog különböztette meg mezővárosainkat a falvaktól, hanem ennél is fontosabb az, hogy átmenetet képeztek a földesurától függő falu (possessio) és az önkormányzattal rendelkező város (civitas) között. Mezővárosaink lényegében olyan jobbágyfalvakként foghatók fel, amelyek a fennálló földesúri szolgáltatásaikat évente meghatározott összegben megváltották, és bizonyos önkormányzattal rendelkeztek. Az adót a választott bíró szedte be és adta át a földesúrnak. A kibontakozó árutermelés, terményraktározás és pénzgazdálkodás kisebb-nagyobb gócaivá alakulnak; itt fejlődnek ki a hetipia61