Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye (1710-1720) • 33

legelőire terelték ki a jószágot, eközben a falu népe építkezett és Tád pusztán erdőt irtott, hogy mielőbb előkészítse a talajt a szőlőtelepítéshez.

32 Szakcs mezőváros kitűnő monográfusa jóvoltából megismerhettük a szakcsiak küzdelmes éveit. 33 Az ismétléseket elkerülendő, e helyen csak arra szorítkozunk, hogy az uradalom inspektorának értesüléseit továbbadjuk. E szerint Szakcsot Kiliti János „szállotta meg" népével, ezért a hercegtől szabadosságot kapott. 1714-ben a szakcsiak is hozzáláttak a fáradságos erdőirtáshoz és tuskószedéshez, hogy a napos domboldalakat betelepítsék szőlővel. 1720-ban 49 lakosa van a községnek, túlnyomó többsége magyar; néhány rác is akad közte. Tamási. A vár környékét a Koppány vize mellett a török időkben rácok lakták, a templom környékén viszont Fekete János magyarokat telepített le. A kuruc—labanc háború elején a rácok mind megfutamodtak, hírüket a Rác-völgy legelő őrizte meg. 1710-ben a győri, keszthelyi és pápai jövevényekből összeálló kis közösség magyarul beszél. De nem akármilyen magyar emberek! Az Eszterházyak Balaton alatti uradalmaiban mégoly nyakas emberek, mint a tamásiak, nem akadtak seholsem — jelenti Egry László felügyelő a grófnak.

34 Tengőd is ősi magyar falu, a megye mai határán túl néhány kilométerre fekszik. A török időkben mindvégig a koppányi szandzsák lakott helysége. Népe sokat kibírt, de amikor 1711-ben a császári katonaság kiforgatta mindenéből, otthagyta faluját. Kányára és Iregbe költözött s onnan járt el a tengődi határba szántani, vetni, aratni, méhészkedni és marhát legeltetni. Négyévi távollét után Takács Mihály vezetésével visszatelepültek a tengődiek. 1720-ban az uraság felügyelője 38 családot számlál benne.

35 Szakoly község újratelepülése későn indult meg. Az 1711. évi szatmári békekötés után közel egy évtizeden keresztül csak kőből épült nagytornyú temploma árulkodott arról, hogy itt valaha virágzó község állt; a XVIII. század tízes éveiben a dombóvári uradalom emberei közül senki sem tudta megmondani, hogy mikor laktak a faluban és mikor pusztult az el. Az 1721. évi összeírásból kitűnik, hogy az előző év őszén jelentkeztek az első bátortalan telepesek a földig lerombolt községben. A bíró Somogyból, 14 telepestársa a szomszéd megyék legkülönbözőbb falvaiból kerültek ide. Dömse János bíró a falu ún. örökös jobbágya, aki 1720-ban tulajdonképpen eredeti lakhelyére tért vissza. Néhány év múlva hazakerült egy másik jobbágy is. Mindkettőnek sikerült valahol a környéken átvészelni a török hódoltságot és a Rákóczifelkelés éveit. Hadnagy Albert elemzése szerint ,,magvát képezték az egykor elpusztult, de újjátelepülő szülőfalujuknak, és visszatérve elhagyott otthonaikba, történeti sorsuknak megfelelően, az örökös jobbágyság állapotában irányt adtak a részben vagy egészben elpusztult falvak újjátelepítésének. E két családban tovább élt a török hódoltság idején elpusztult magyar falu eszmei képe és tudata."

36 Szokoly korábbi lakottságáról Eszterházy inspektora nem tudott értesüléseket szerezni. De „marhát tartani igen-igen szép s jó puszta, a háború előtt és után is szép hasznokat vett belőle az uraság." 1719—1720-ban Messo Vukovics eszéki kereskedő évi 150 forintért kibérelte a falu határát. Ekkor lép színre Kovács János igali gazda és 1720. január 20-ban megszerzi a gróf aláírásával ellátott szokolyi telepítési szerződést. Ebben a földesúr kiköti, hogy csak szabad emberek (tehát nem más birtokán örökös jobbágyként élők) toborozhatok. Kovács emberei valamennyien árendások (bérlők) lesznek, akik kezdettől fogva tizedet adnak. A kocsma és a mészárszék haszna az uraságé. A gazdatisztet lóval kell szolgálniuk, a postaforgalomhoz fogatot adnak. A szokásos ajándékokat meg kell adniok az uraságnak (szarvas, őz, nyúl, császármadár). 42