Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye (1710-1720) • 33

Eszterházy nem köti meg árendásait, a bérletkifizetés után bármikor eladhatják jószágaikat és házaikat, szabadon odébbállhatnak. Kovács János szabados a földesúr iránti hűség és hálaérzet ellenében nemcsak a maga, hanem fia számára is elnyeri a kedvezményeket.

37 A korabeli iratokban „libertinus", azaz „szabados" sohasem ingyen, hanem fontos gazdasági, szervezői és erkölcsi érdem jutalmaként emelkedett ki a robotoló jobbágyok és telek nélküli zsellérek sorából. Az Eszterházy-család dombóvári és ozorai uradalmának határán kilépve Simontornyára, Pincehelyre, majd onnan Dunaföldvárra érkezünk. A Duna partján lefelé haladva Alsónyékig szinte kivétel nélkül színtiszta magyar községekkel találkozunk. E helyütt a megye nemzetiségi területeinek ismertetésével folytatjuk telepítéstörténeti munkánkat. A NEMZETISÉGEK Történetünk elején, 1710-ben szinte csak magyarok élnek Tolnában, aztán 1711 tavaszán a délszláv, egy évvel később a német telepesek berajzása figyelhető meg. A belső erőforrásokból táplálkozó gyarapodást kiegészítette a Dráván túlról és a német tartományokból jövő bevándorlás. Az érkezők és rövidebb-hosszab ideig megállapodók számát szinte lehetetlen felbecsülni, mert többnyire a hatóságok, gyakran a földesúr tudta nélkül jelentek meg jószágaikkal, ekhós szekereikkel, családjukkal és használati tárgyaikkal. Jóllehet egyes földesurak gondosan ügyeltek arra, hogy egyazon községben csak azonos nemzetiségű és felekezetű családok települjenek le, mégsem lehet a kérdést így utólag mereven felfogni (mint ahogy ők sem kezelték úgy). Báta, Bátaszék, Szekszárd, Tolna, Mucsi és egy sor más település színes nemzetiségi rajza is azt példázza, hogy időlegesen, néha hosszabb távon is el kellett viselniök egymást magyaroknak, németeknek és rácoknak. Kétségkívül a németek könynyebben illeszkedtek be a zömmel magyar családok alkotta községekbe (Cikó, Györköny, Szekszárd stb.). Míg a délszláv-lakta és a vegyes összetételű községekben könnyen tévedhetünk, ha a családnevek nyelvi alakjából akarjuk meghatározni az illető nemzetiségét (különösen a délszlávon belül a bosnyákot, bunyevácot, horvátot és szerbet), addig a német nevek nagy biztonsággal elemezhetők. Ezért van az, hogy Acsády Ignác munkatársai az 1715. és 1720. évi országos népesség-összeírási adatok elemzése közben a német neveknél kevesebbet tévedtek, mint a szerb, horvát, tót és rutén neveknél. Acsády laikus feldolgozó gárdája a nevek nyelvi alakjának elemzése alapján teljes bizonyossággal következtettek viselőjük nemzetiségére, így pl. az 1715-ben összeírt medinaiakat és a nagymányokiakat tótoknak minősítik, holott azok délszláv szerbek és horvátok voltak. 1720-ban már 14 Tolna megyei községnél figyelhetjük meg Acsády ék téves névelemzését. A népességtörténettel foglalkozók ma már jól tudják, hogy a névelemzés nagy felkészültséget kíván, gyakran a leggondosabb mérlegeléssel sem lehet megnyugtatóan következtetni a családnévből az illető nemzetiségére. 43