Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Erdősi Ferenc: Adatok Tolna megye tömegközlekedési hálózatának kialakulásáról • 275

célból utazók, a turisták vették igénybe. A Dunával közel párhuzamosan haladó 6-os, elsőrendő fő közlekedési úton Dunaföldvár és Szekszárd között létesült az egyik állami autóbuszvonal, majd ezt az 1930-as évek végére meghosszabbították Bátaszékig. Dunaföldvártól közvetlen csatlakozással egy másik vonal biztosította Budapestig a buszközlekedést. Bonyhádi átszállással pedig Szászváron keresztül Pécsre, ül. más irányban Pécsváradig lehetett utazni. Megyénket a déli szegélyen haladó dombóvár—bátaszéki vasút kivételével K—Ny-i irányban nem szeli át vasút. A megyén belüli általános transzverzális személyközlekedési igény, beleértve a megyeszékhely és a tamási, valamint gyönki járás közötti, főként az igazgatási és egyéb ügyintézések bonyolítása miatt indokolt kapcsolattartás hívta életre a Szekszárd—tamási—siófoki autóbuszvonal megszervezését. Idegenforgalmi szempontoknak ebben alárendelt szerep jutott, hiszen mindössze a nyári hónapokban, akkor is inkább csak a hétvégi különjáratokra korlátozódott a balatoni fürdőhelyek felé és visszautazok szerény méretű mozgása. E két megyei fontosságú fővonalon kívül regionális jelentősége volt a veszprém—fülöpszállási vonalnak, amely megyénk északi részét szelte át Simontornyától Dunaföldvárig, és az 1930-ban épült földvári híd segítségével teremtett közvetlen személyszállítási lehetőséget a Dunántúli Középhegység és az Alföld között. Perifériánkról is indult néhány rövidebb összekötő vonal a szomszédos megyék felé, mint pl. a simontornya—dégi, a dunaföldvár—fülöpszállási, a simontornya—enying—veszprémi, amelyek részben a fentebb említett interregionális vonallal voltak fedésben.

232 A háborús gazdasági nehézségek (üzemanyag-, ill. alkatrészhiány, az autóbuszok egy részének a frontra vitele) következtében 1943-ra a korábbi autóbuszvonalainknak mintegy egyharmadán szünetelt a forgalom.

233 Felszabadulásunk után egészen 1946-ig a buszállományt ért háborús károk és a Nyugatra hurcolás eredményeként még a háború előttinél is fejletlenebb hálózaton sikerült a közlekedést biztosítani. Az újjászervezett MÁVAUT szekszárdi kirendeltsége 1946 decemberében alakult meg, mindössze három autóbusszal. (A imagánszektor háborús veszteségei mérsékeltebbek voltak, hamarabb magához tért.) Ebben az esztendőben még csak a Szekszárd—tamási—bedegkéri és a Szekszárd—bonyhádi vonalon közlekedtek szekszárdi kirendeltségi buszok, ehhez járult harmadikként a fővárosi kezelésben levő budapest—mohácsi, ill. budapest—bonyhádi vonalak megyénk területére jutó része.

23

'

1 Azonban már az újjáépítési 3 éves terv első esztendejében, 1947-ben a békeidőkhöz (1939-hez) képest mintegy 60 százalékkal hosszabb volt az autóbuszhálózat Tolnában (141. ábra). Most már a bonyhád—budapesti közvetlen vonal mellett fenntartották a második meridionális irányú vonalat, a Szekszárd—fadd— paks—dunaföldvárit is. Ez a járat lehetővé tette a gerjeni komphoz való csatlakozással naponta egyszer a Kalocsára való eljutást. Pécsre továbbra is Bonyhádról induló, Szászváron át kerülőúton a Mecseket átszelő vonalon lehetett közlekedni. Üjdonság volt a Szekszárd—harkányi járat, amely Dél-Baranyát hozta közelebb megyeszékhelyünkhöz. A transzverzális és meridionális irányúak között az új Szekszárd—györik—simontornyai vonal teremtett átkötést, elérhetővé téve a Kapos-völgy alsó szakaszát, ahonnét ugyanis vonattal vagy a Fejér megyei Sárbogárdon, vagy a megye peremén levő Dombóváron és Bátaszéken keresztül óriási kerülővel lehetett eljutni Szekszárdra. A szomszédos Somogy megyével való kapcsolattartást könnyítette meg az iregszemcse—bedegkéri és a tamási— törökkoppányi két rövidebb vonal létrehozása. A megye peremkerületeit a szomszédos, ill. a távolabbi megyékkel összekötő járatok közé tartozott a székesfehér331