Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)
Sipter Gézáné: A kézműipar és a kisipar Tolna megyében 1920-1948 • 223
Komoly és megoldandó gondot jelentett a kisiparosságnak továbbá a kontár, aki szakértelem nélkül, olcsón vállalt munkát, miután műhelyének adóterhei és egyéb költségei sem voltak. A gazdasági élet romlása következtében csekélyebb áraik miatt jelentősen megnőtt a kontárokkal végeztetett munkák száma. A legégetőbb gondokról, az ipartestületek, az iparosok helyzetéről képet ad a Völgységi Járás Általános Ipartestületének 1932. március 12-én kelt közgyűlési jegyzőkönyve: „...A vesztett háború, a forradalmak és az ezt követő gazdasági évek között az 1931-es év tette fel a koronát arra a nyomorra, melyben ma már mindannyian — a legnagyobbtól a legkisebbig — egyformán szenvedünk. .. Az iparos eddig csak a legnagyobb megerőltetéssel volt képes az erejét meghaladóan kivetett többféle adóhátralékok, adók és a társadalombiztosítási járulékok miatt ellene vezetett végrehajtások közepette iparát, egzisztenciáját fenntartani. Nagyon sok iparos esett áldozatul a sérelmes adókivetéseknek, a társadalombiztosítási járulékoknak, a hitel hozzáférhetetlenségeknek és a kapzsi karteleknek. Itt az utolsó órája annak, hogy a legszükségesebb intézkedések sürgősen megtétessenek. — Sürgősen le kell szállítani a közterheket, — Meg kell szüntetni a régi adóknak kíméletlen behajtását. — A kisiparosokra nézve adómentes létminimumot kell megállapítani. — Kereseti alkalmat kell biztosítani. — A kisipari hitel folyósítását haladéktalanul meg kell kezdeni, s olyan kisipari hiteleket kell folyósítani, amelyek a termelést szolgálják. — Orvosolni kell a közszállítás terén állandóan tapasztalható sérelmeket. — A közüzemeket haladéktalanul meg kell szüntetni. — A túl magas kamatlábat le kell szállítani. — A karteleket végképp meg kell szüntetni. — ... A magyar kézműves iparosságnak általános gazdasági helyzetét jellemzi az az érem, amelynek egyik oldalán előtérbe nyomulnak az adók számtalan sokaságú és igen erősen megduzzasztott fajai, a munkaalkalmak teljes hiánya, az állam ipari üzemeinek kibírhatatlan versenye és a fogyasztóközönség teljes elszegényedése; A másik oldalon pedig ott állunk mi, mindenünkből kifosztott nincstelen iparosok, némán és várjuk bizalommal, hitünkben meg nem törve, hogy soká nem maradhat ez így, a magyar kézművesipari társadalomra, erre az értékes nemzetfenntartó elemre, a jobb napok mégis csak felvirradnak"... 43 A gazdasági bajok az uralkodóosztályt, mint a balratolódás lehetősége, indítéka érdekelte, mint ez dr. örffy Imre írásából kitűnik. Az írás a gazdasági nehézségekre nem említ megoldást: „...Az elmúlt héten tárgyalta a képviselőház az ipartestületek reformjáról és az új országos kisipari központról szóló törvényjavaslatot. Ez időszerűvé teszi, hogy egy kis szemlét tartsunk a magyar kisiparosság különleges bajai felett. A nagyipar a nagyvárost, a kisipar a kisvárost, s még inkább a falut jelenti általában az egész világon, és ezért is úgy hiszem, hogy a vidéki sajtóban a kisiparról írni nagyon is szükséges. A magyar kisiparos mindig előharcosa volt a független nemzeti államgondolatnak és oszlopa volt a polgári társadalomnak. Éppen ezért politikailag is nagy értéke volt mindig s ma, amikor a nemzeti, valamint polgári gondolatot a nemzetközi szociáldemokrácia szüntelenül támadja, kétszeres kötelessége az államnak, hogy a mindegyre jobban pusztuló kisipar hóna alá nyúljon. Jaj annak a polgári társadalomnak, amely nem tudja megóvni egyes polgári rétegeit a teljes elszegényedéstől, vagy amint azt mondani szokás, az elproletarizálódástól. 233
