Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Sipter Gézáné: A kézműipar és a kisipar Tolna megyében 1920-1948 • 223

kellett visszafizetni. E kölcsönök állami ajándéknak tekinthetők. Az infláció idején a munkabérek lecsökkentek, az árak emelkedése a béreket többszörösen túlhaladta. Ezáltal az ipari termelési költségeket leszorították. Az infláció konjukturális hatását a kis- és középtőke is kihasználta, ez bizonyítja, hogy a kisipari üzemek száma országosan 16 ezerről 24 ezerre emelkedett. Tolna megyében a vas és fémipar, a vegyészeti ipar és a sokszorosító ipar kivételével szintén jelentős az emelkedés az ipari keresők számában.

21 Bár az 1920-as évek tele voltak belső nehézségekkel, ennek ellenére meghozták az ipari vállalkozási kedvet. A megyében alakuló szövetkezeitek, feldolgozó telepek a mezőgazdaság érdekeit szolgálták, de ezek a kezdeményezések a munkanélküliség enyhítését is célozták. A Tolna megyei Újság az 1922—1924-es években több ipari kezdeményezésről számolt be. Országos rendeletek jelentek meg, melyek tovább kívánták javítani a meglévő állapotokat. Az 1924. évi XVIII. t. c. életre keltette az Iparosok Országos Központi Szövetkezetét, amelynek alaptőkéjéhez a kormány 22 milliárd korona alapítványi üzletrész átvételével járult. Az 1924. évi törvényt hamarosan követte a hazai ipar védelméről szóló belügyminiszteri rendelet.

22 Míg a megyében a konjuktúrák és a dekonjuktúrák hullámai hatottak az iparban, teremtve és tönkretéve vállalkozó kedvet, üzemet, vállalkozásokat, addig a megye uralkodó köreinek a hatalom megszerzése, a különböző pártcsoportok érdekeinek érvényesítése volt a központi problémája. A belső elégedetlenséget a karhatalom erősítésével kívánták letörni. 1922. március 14-én, a megye tavaszi közgyűlésén dr. Éri Márton főjegyző új csendőrőrsök felállításáról, a meglévők fejlesztéséről számolt be.

23 Ezekben az intézkedésekben az uralkodó körök félelme tükröződik a tömegek balratolódásától. Az inflációs ipartámogatást a kormány nem volt képes túl hosszú ideig alkalmazni, mert a tőke egyre jobban a spekuláció felé haladt, a termelés szétzilálásával fenyegetett. Pénzügyi stabilizációt kellett végrehajtani. A kisiparosság számbeli felduzzadása, amely az 1920-as évben kezdődött, 1924-ig, az infláció befejeződéséig változatlan intenzitással folytatódott. Országos méretekben a legerőteljesebben fejlődött a szabóipar a kisipari szakmák közül. Az önálló vámterület megszabadította a szabóipart az osztrák konfekcióipar versenyétől, továbbá az a tény is hozzájárult ehhez, hogy üzemi tőkét szinite nem igényelt az önállósodás. A középosztály munkát vállalni kényszerülő nőtagjai is szívesen választották a varrást, mivel ez rangosabbnak vélt társadalmi helyzet volt, mint munkásnak elmenni. Tolna megyében a szabóipar 17%-kal emelkedett, a női varrónők száma csökkenést mutat.

24 Ez az emelkedő tendencia mutatkozott meg a borbély- és fodrásziparban. Megemelkedett az építőipari vállalkozások száma, erőteljes emelkedést mutat a megyében továbbá a kovácsipar, az asztalosipar, a sütőipar, a hentesek, a szikvízgyártók, a vendéglősök száma.

25 Az infláció konjuktúrateremtő hatását az iparon kívül a falusi árutermelő paraszti birtokok számának emelkedésében is le lehet mérni. A pénzromlás hatására az árak mögött elmaradó bérek egyre nagyobb nyomort idéztek elő és ez a tény a Tanácsköztársaság leverése után visszaállított osztályrend körülményei között a termelő munkát is veszélyeztette, továbbá politikai feszültségek előidézőjévé vált. Elodázhatatlanná vált a pénzügyi stabilizáció, meg kellett teremteni ehhez a pénzügyi feltételeket. A magyar kormány 1923-ban 228