Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Sipter Gézáné: A kézműipar és a kisipar Tolna megyében 1920-1948 • 223

fűztek nagy reményeket, hogy állami támogatással új életlehetőségeket biztosítanak a kisiparosságnak, továbbá ahhoz a rendelkezéshez, hogy iparengedélyt csak szakképzett kisiparos kaphat.

7 Az ellenforradalom első ipari rendelkezései közé tartozott a Kereskedelemügyi Miniszter 42 410/1920. számú rendeletének kiadása az összes ipartestület vezetőségének és tagjainak igazolásáról a Tanácsköztársaság ideje alatti tevékenységükről.

8 A rendeletet a járási főszolgabírók és Szekszárd város polgármestere hajtották végre, mint elsőfokú iparhatóságok.

9 A fenti rendelkezéssel szinte egyidőben intézkedés történt a proletárdiktatúra idején létesített gazdasági szervek feloszlatásáról szóló 5193/1919. M. E. rendelet módosításáról és kiegészítéséről

10 és a vállalatok és üzemek Tanácsköztársaság idején történt köztulajdonba vétele folytán előállott helyzet megszüntetéséről.

11 A malomipart érintette az 1921. július 31-i rendelet az őrlési és hántolási hulladék, továbbá a takarmányozási célokra szolgáló egyéb ipari termékek és a hulladékok forgalmának szabaddá tételéről, valamint a Korpaközpont megszüntetéséről.

12 Ezek az intézkedések nem javítottak az ipar helyzetén, a Tanácsköztársaság gazdasági eredményeinek megszüntetésére irányultak elsősorban. Tolna megyében sem történtek ebben az időben ipari helyzetet javító intézkedések. A megye mezőgazdasági jellegéből adódóan a mezőgazdaságot fejlesztem kívánó politikusok kapták meg a megyevezetői tisztségeket is. 1920. december 16-án a fokozódó elégedetlenségről adnak számot a megye közgyűlésén: „elégedetlen a földművelő nép, válságban az iparos és a kereskedő, agonizál a tisztviselő osztály. Ezeknek a kenyérkérdés megoldása kell és nem a királykérdésé. Ezt kell sürgősen megoldani."

13 Az ipar érdekében 1921-től széles körű behozatali és kivitéli tilalmakat alkalmaztak, korlátozták az ipari késztermékek importját. A tilalmi rendszerrel a gazdasági önállóságot kívánták előmozdítani. A tilalmi intézkedéseket azonban nem lehetett tartósan alkalmazni, továbbá nem hozták meg a kívánt eredményeket sem, mint ez a belügyminiszternek 58 129/1921. B. M. számú, a hazai kisipar támogatását célzó rendeletéből is kitűnik: „...Egyrészt a háború, másrészt az úgynevezett proletárdiktatúra által rendkívül mértékben sújtott hazai kisiparosság a magánépítkezések és egyéb vállalkozások szünetelése folytán, a legnagyobb válsággal küzd. Ily körülmények között a hazai kisiparosság támogatása elsőrangú országos szociális gazdasági érdek, és pedig annál is inkább, mivel a kisiparosság műhelyeiben a nagyiparban felszabadult munkaerők nagy számban nyerhetnének elhelyezkedést..."

14 A rendelet a továbbiakban arra hívja fel az alispánokat és a polgármestereket, hogy a közmunkákat és szállításokat, amennyiben azokra a pénzügyi fedezet biztosított, haladéktalanul juttassa a kisiparosság részére munkával való ellátásuk érdekében. A közvetlen gazdasági igények némileg elősegítették a kisipar erősödését, miután a fogyasztási cikkekben, a kisiparban is előállítható iparcikkekben hiány volt, s ezeket a nagyipari termelés nem tudta kielégíteni. Országos méretekben a nagyipari termeléshez hiányzott a tüzelő- és a nyersanyag, a kisiparban ezek a gondok kisebb mértékben jelentkeztek. A kisiparosok többsége a lakásán dolgozott, de egy-egy műhelyt is könnyebben szerzett, a leszereléssel feleslegessé váló hadianyagokból könnyebben jutott nyersanyaghoz és szerszámhoz, mint a nagyüzem vagy gyár. Az infláció is kedvezett a kisiparnak a nagyipari befektetésekkel szemben. Felborult az önköltség eddigi aránya, 226