Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Horváth Árpád: Tolna megye igazgatása a neoabszolutizmus idejében • 169

jelleggel a magyar származású — de a magyar érdekeiknek legádázabb ellenzőjét — Benedek Lajos táborszernagyot bízta meg a polgári közigazgatás kormányzói és a III. hadseregnek, mint országos főhadparancsnoki tisztségének az ellátásával. Ugyanakkor elrendelte, hogy a kerületekben működő helytartósági osztályok Budán egy helytartósággá vonassanak össze, amit közvetlenül Benedeknek rendelte alá. A császár jónak látta azt is, hogy a helytartósági osztályok egyesítésére és az egységes magyar országgyűlés összehívására vonatkozó határozatát Benedek kinevezésével egyszerre tegyék közzé.

170 Az új helytartóság azonban csak július 1-ével kezdte meg a működését, addig a főkormányzóság Benedek vezetésével tovább működött és az öt helytartósági osztály is tovább folytatta a tevékenységét. A megyeszervezet kérdésében nem történt semmi újabb intézkedés, csupán azt rendelte el a császár, hogy a kerületi székhelyeken ideiglenesen magasabb beosztású politikai hivatalnokokat kell meghagyni abból a célból, hogy az új szervezet megalkotásaiban, illetve megvalósításában, különösen a megyei igazgatás és a községi ügy átszervezésében irányító és ellenőrző módon működjenek közre.

371 A magyarországi polgári igazgatás átszervezése terén az április 19-i legfelsőbb kézirat értelmében szerkesztett javaslat szerint az országos, megyei, járási és községi önkormányzatot is meg kellett valósítani. Ezzel a javaslat elfogadást egyben a centralizmus feladását is jelentette. Az összpontosított helytartóság működése azonban mindössze néhány hónapig tartott. Az uralkodó 1860. október 20-án Benedeket minden tisztsége alól felmentette. Az ügyek intézését ő október 27-én, ideiglenesen Szalay helytartósági tanácsosnak adta át. Néphangulat a megyében Az önkényuralom ideje alatt a császári hatóságok fáradhatatlanul folytatták az országban forradalomellenes politikájukat. Igyekeztek megnyerni, csábítgatták az ingadozókat, ugyanakkor azonban jutalmazták a feljelentőket, a besúgókat. Mindez hiábavalónak bizonyult. A lakosság zöme ellenállt minden kísértésnek, akár az erőszaknak is. Támogatására számított mindenki, akár menekülő úrféle, akár bujdosó katona, vagy futóbetyár volt az, aki összeütközésbe került az idegennék, elnyomónak tekintett rendszerről. Azok a onég életben lévő hazafiak pedig, akik politikai, vagy katonai téren szerepet vállaltak a forradalomban és a szabadságharcban, jórészt börtönben sínylődtek, vagy emigrálni kényszerültek. Tolna megye utolsó 48-as kormánybiztosát, Noszlopy Gáspárt is rejtegették, de mindhiába végül mégiscsak elfogták, halálra ítélték és kivégezték, amit siettetett Libényi, csákvári szabólegénynek 1853. február 18-án Bécsben a császár ellen elkövetet merénylete is. A megye népe élte a maga megszokott, munkás életét. Folytatta a sajátjává lett földön a gazdálkodást. Harcolt, szinte magára hagyatva a többért, a jobbért. Igyekezett megszabadulni a Bach-féle szomorú évtized önkényuralmának zaklatásaitól és a rája zúdított adóterheitől. Küzdött az adóbehajtók irgalmatlanul erőszakos cselekedetei ellen. Az 1860-as években mutatkoztak csiak végre azok a rég óhajtott jelenségeik, amelyek egy nyugodtabb kor bekövetkezését jelenthették. Az 1860-ban kiadott 14 209