Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Szenczi László: A közművelődés helyzete Tolna megyében (1945-1948) • 247

Emelkedő életszínvonalunkra mi sem jellemzőbb, hogy amíg 1946-ban egyetlen este sem volt telt ház a színészeknél, 1948-ban a tíz ujjunkon tudjuk megszámolni azokat a napokat, amikor nem volt. Búcsúindítványunk: arccal a próza, a jó haladó irodalom jelé . .." Mindezek ellenére ez időszak színházi életének legfőbb fogyatékossága: a vándorszínházak a falvak dolgozó tömegeihez nem tudják elvinni műsoraikat, de a műsorok színvonala is csak esetenként üti meg a kellő mértéket, az élményt nyújtó szintet, s ennélfogva ízlésfejlesztő tevékenysége csekély. A sivár körülmények sem kedveznek. Szekszárdon kívül szinte egyetlen községben sincs olyan helyiség, ahol vándorszínészek felléphetnek. Dombóvárott sem, ahol még 1948. április 30-án is előfordul, hogy a mozitulajdonos nem hajlandó erre a célra átengedni a mozihelyiséget, inkább beköltözik az öltözőbe és óriási bérletigénnyel lép fel, csakhogy megakadályozza a színielőadást (28 napra 7600 Ft-ot és a bevétel 2%-át kéri, holott ő csak 1300 Ft havi bérleti díjat fizet. Mi ez, ha nem uzsora?).

77 Az is előfordul, hogy a megyénkbe látogató színtársulat még a minimális anyagi segítséget sem kapja meg a vármegyétől. Annak ellenére, hogy Paks község képviselőtestülete 1947. március 22-i rendkívüli közgyűlésen úgy határoz, hogy a községben működő Tóvári Béla színigazgató társulata részére a községi költségvetés terhére 500 Ft községi segélyt szavaz meg, az alispán ezt a községi döntést 6331/1047. sz. véghatározatával megsemmisíti. Elutasítását azzal indokolja, hogy a község első félévi adóbevétele a zárszámadás adatai szerint az egész évinek csak egyötöd részét érte el, s a 100%-os teljesítés nincs biztosítva. Az első félévi zárszámadások felülvizsgálatával kapcsolatban kiadott PM-rendelet ugyanis a községnek mindenekelőtt az elsőrendű fontosságú, továbbá a közigazgatás zavartalan vitelét biztosító kiadásokat kell fedeznie.

78 A színházi műsorok iránti növekvő igényt mutatják az egyre szaporodó műkedvelő színjátszó csoportok. Ezek a műkedvelés legnépszerűbb formáit jelentik. Oly elemi erővel és oly mértékben indulnak, hogy szinte áttekinteni nem is lehet működésüket, de műsorigényüket sem tudják kielégíteni a szabadművelődést irányító szervek. Egyrészt, mert alkalmas darabok nincsenek, másrészt, mert sem ilyen méretű igény kielégítését irányító szervezet, sem az anyagiak nincsenek meg. Ezért aztán gyakran selejtes álkultúrát nyújtanak a különben lelkes, de felkészületlen és felkészítetlen műkedvelő együttesek. Ezt bizonyítják műsoraik. 1946 áprilisában Dunaszentgyörgyön: Piros bugyelláris (NISZ), Decsen: Tépett Rózsa (MKP), Paks: Marika hadnagy (Katholikus Legényegylet), Tamásiban: IV. Parancsolat (Helyi Tanács), Tolnán: Kadett szerelem stb. kerülnek színre. A későbbiek során, 1948 közepén már Moliére-, Shakespeare-darabok játszására is vállalkoznak egyes műkedvelő csoportok (pl. Pakson és Pincehelyen). A növekvő igényeket támasztja alá a vármegyei szabadművelődési felügyelő 1948. február 5-én kelt 15/1948. sz. jelentése is, amely szerint: „A hagyományos népi műveltség elsajátítása és ápolása iránti igény napról-napra, szinte óráról-órára fokozódik... Kitűnő szolgálatot végzett ez irányban a műkedvelő színjátszó rendezői tanfolyam." Sajnos az anyagi támogatás itt is csekély. Méreteire jellemző, hogy 1947. augusztus 1. és 1948. június között 30 községben mindössze 20 795 Ft-ot fordíthattak színpadi kellékekre. A centenáriumi év előtti legjelentősebb műkedvelő előadás Az Ember Tragédiája Bonyhádon. A Tolnamegyei Néplap 1946. december 7-i tudósításából 18 Tanulmányok Tolna megye történetéből IX. 273