Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Szenczi László: A közművelődés helyzete Tolna megyében (1945-1948) • 247

tudjuk, hogy a bonyhádi SZIM kezdeményezésére kerül színre ez a komoly színtársulatok számára is erőpróbának számító darab. „Bonyhád Madách lázban égett" — írja a megyei sajtó. „A legkisebb kirakatokban is a SZIM plakátjai jelentek meg } a gimnáziumban előkészítő előadásokat tartottak, hogy a bemutató a legmagasabbrendű kultúra és a lelkes munka igazi ünnepe legyen. Az is lett. A hibák eltörpültek amellett a jó munka és igyekezet mellett, amelyet Bonyhád fiataljai kifejtettek. A bonyhádi SZIM utat mutatott az egész megye ifjúságának, hogyan lehet szépet, igazat, művészit vinni a közönség elé." Középiskoláinkban is jelentős műkedvelő csoportok működnek. Közülük emelkedik ki a paksi Állami Kereskedelmi Középiskola színjátszó csoportja, amely Kaposvárott 1948. április 27-én Shakespeare: Ahogy tetszik című szín­művével Tolna, Baranya és Somogy megyék között folyó kulturális középdöntőn első helyezést ért el. Ezért a paksi képviselőtestület alispáni jóváhagyással 300 Ft-os segélyben részesíti a csoportot. 79 Igen jó színvonalon dolgoznak még a gyönki gimnázium színjátszói is, de a szekszárdi és a bonyhádi gimnázium diákcsoportjai is említést érdemelnek. Jelentős műkedvelő színjátszó tevékenységükkel hívják fel magukra a figyelmet a népi kollégiumok falujáró csoportjai is mindenekelőtt a körzetükhöz tartozó községekben (Szekszárd, Gyönk, Dombóvár). Az időközben megszervezett központi irányítás, a központilag kibocsátott színdarabok, valamint megyénkben is elindult felkészítő tanfolyamok eredmé­nyeképpen a műkedvelő színjátszás egészségesebb irányú fejlődéséről számolnak be a centenáriumi 48-as kultúr ver senyék, amelyeket az országban elsőként Tolna megye rendezett meg megyei szinten. Az országos verseny többfordulós: megyei, körzeti és országos. Csupán néhány szóval emlékezünk meg a megye legjobbjairól, a kiemelkedő együttesekről, a tömegmozgalommá terebélyesedett versenyekből kiemelkedőkről, akik gazdagították a centenáris év kultúrszínvo­nalát, s hirdették Tolna megye életre kelő kultúrmozgalmát. 80 A megyei 48-as kultúrversenyek ének-zenei része a munkások, parasztok és diákok ünnepe volt, mely 300 részvevővel Szekszárdon került megrendezésre 1947 decemberében. Győztesei: egyéni versenyben: Szekszárd, zenében: Tamási, gyermekkar: bátaszéki általános iskola, férfikar: sárpilisi dalárda, zenekar: a bonyhádi MKP pengetős csoportja. 81 A színjátszó verseny megyei fordulójának megrendezésére 1948. február hónapban került sor. Helyezettjei: 1. bonyhádi Gábor Áron műkedvelő csoport, 2. Paksi Kereskedelmi Iskola, 3. pincehelyi MADISZ műkedvelő csoportja. A szavalóverseny győztesei: 1. Bürger (Szakály) Ferenc, Szekszárd, 2. Szakáts Antal, Bonyhád, 3. Scherer Sándor, Szekszárd. 82 Szereplőink a további versenyeken sem hoztak szégyent megyénkre. A pécsi 48-as ének-zenei kerületi középdöntő versenyen (1948. január 25-én) ki­emelkedően szereplő Tolna megyei csoportok közül az országos döntőbe jutottak: — a Dőry Konzervgyár munkáskórusa, — a bátaszéki Székely Kórus, 274

Next

/
Thumbnails
Contents