Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Szenczi László: A közművelődés helyzete Tolna megyében (1945-1948) • 247

A proletárdiktatúra létrejötte, a könyvkiadás államosítása hozott e téren határozott, forradalmi fellendülést. A vármegyei alispán 1948. október 7-i körrendeletében már felszólítja a községeket, hogy teherbírásuknak megfelelően a népi demokrácia nevelési elveinek megfelelő könyvtárat állítsanak fel. A könyvtár költségeinek legalsó határául 200 Ft-ot határoz meg. Előírja továbbá azt is, hogy azok a községek, amelyek 1948-ra már hitellel nem rendelkeznek, azok az 1949. évben kötelesek erre a célra megfelelő fedezetet biztosítani. A könyvtáralapozási és fejlesztési kötelezettségüknek a községek a Szikra Nyomda szervezőjével való közreműködésükkel kötelesek eleget tenni.

74 Ezzel e téren is megnyílt a forradalmi fellendülés útja. Színházi élet Tolna vármegyének a felszabadulás előtt nem volt színháza. Vándortársulatok jelentek meg egy-egy időre megyénk területén. A felszabadulás utáni első ilyen vendégszereplésről a Tolnamegyei Hírlap 1945. május 12-i száma ad hírt: Színtársulat (Petőfi Színház) jön Dombóvárra Kiskunhalasról 6—8 hétre 30 taggal. Szekszárdra 1946 februárjában érkezik meg Mátray Károly társulatával és a Szekszárd Szállóban tanyázva kezdi meg vendégszereplését (Mátra Károly az Újpesti Városi Színház igazgatója). A társulat műsorán: Tűzmadár; Helyet az ifjúságnak; Trónörökös; Csárdáskirálynő; Mágnás Miska; János vitéz szerepelnek a többi között. Az 1946-os őszi színházi évadot a Tóvári-társulat nyitja Marica grófnő című darabjával. Ez időszak színházi életének megítélésére hadd idézzük a megyei lap tudósítását: „Mátészalka légvonalban nincs 400 km-re Szekszárdtól. Repülőgépen egy óra. — Ez az egyórás távolság azonban úgy látszik, két világot választ el egymástól. Ha visszagondolunk a színtársulatok körüli jelenségekre, amelyek Szekszárdon megnyilvánultak, legalább is ezt kell gondolnunk. Két vidéki színtársulat közt nem lehet olyan nagy különbség, ami a közönség magatartásában ilyen differenciákat teremthet. Nem valószínű tehát, hogy Mátészalkának csupa Eleonóra Duse és Bajor Gizi jutott. Fogadjuk el látatlanban, hogy a mátészalkai trupp 40 százalékkal jobb volt a szekszárdinál, akkor is érthetetlen, hogy míg ott a közönség maga viszi a széket a színházba, addig nálunk három-négy este elmaradt az előadás és a többin is kongó nézőtér előtt játszott Thália népe."

75 A közönség a könnyebb darabokat szerette, volt is operett minden mennyiségben. A húsvéti nagy műsor pl.: Csókos asszony és a Csárdáskirálynő. Utána szombaton: Nótáskapitány; vasárnap délután: Csókos asszony, este: Nótáskapitány, többi napokon: Arany madár, Tanítónő, Éva grófnő.

76 1947-től több éven át a Juhász-társulat vendégszereplése jelenti a színházi életet. Elődjénél jobb a műsorpolitikája, erőssége a próza. Játszanak mindent, ami abban az időben magyar színpadokon prózában és operettben volt. Legkiemelkedőbb darabjai: Egerek és emberek; Orosz kérdés; Tűzmadár; Pygmalion; Váratlan vendég. A művészek közül megemlíthetjük Agárdi Gábor nevét, aki jó szerepekben, kitűnő játékával nyerte meg a közönség tetszését. 1948. április 7-én a Tolnamegyei Néplap így búcsúzik a társulattól: „Bebizonyosodott, hogy a passzívnak és részvétlennek ismert szekszárdi közönség nem sajnálja a forintokat, ha értékes estéket kap cserébe — viszont a kitűnően sikerült színiszezon alapos cáfolata azoknak a károgó varjaknak is, akik kedvetlenségről és a kultúra hanyatlásáról szeretnek jajveszékelni. 272