Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

tarifa (d.) 10 11,67 15 16,67 20 22 25 28,67 30 40 50 iskolamester 3 36 5 8 3 1 3 1 1 1 1 A legtöbb temetési stólapénzt Izményben kapta az iskolamester (50 dénárt). Nem a korabeli halandósági viszonyokat, hanem a „tanítói" elfoglaltságot kívánom érzékeltetni e tabellák néhány adatával: az ekkortájt körülbelül 5200 lakost számláló Dunaföldváron 230 temetés után 34,5 ft. stólapénzt kapott Homolay István iskolamester; a mintegy 4500 lakosú Paks katolikus tanítója 180 temetésért 21 forintot; a körülbelül 1800 lakosú Tevelen pedig a 25 felnőtt és 101 fiatalkorú eltemetésénél való közreműködéséért az iskolamester 3,75 + 5,05 Ft stóladíjat kapott. Ha ezekhez hozzászámítjuk, hogy az 1777-et megelőző összeírásokban gyakran szerepel a stóladíj részletezésénél a halottvirrasztásért (vigília nocturna) — amelyet a korszak népoktatásával foglalkozó némelyik kutató nemes egyszerűséggel éjjeliőrködésnek minősít — járó 20—40 dénáros vagy a hozzátartozókkal való szabad megegyezés alapján (libera pactatio) „kialkudott" öszszeg is, megállapíthatjuk, hogy a temetéssel járó teendők sok időt elvettek a falu — ekkor még többnyire egyetlen — iskolamesterétől. Ahol a felnőttek és fiatalkorúak temetési stóladíj a eltért (38 iskolamesternél) — ott többnyire 16 és 2/3 d. (16 esetben) vagy 25 d. (18 esetben) volt a felnőttek és mindig ennél kevesebb (31 iskolamesternél 11 és 2/3 dénár) a fiatalkorúak temetése után járó tanítói stóladíj. A koleda-jövedelem tulajdonképpen természetbeni adomány, amelyet a Vízkereszt napján végrehajtott házszentelésekért kapott a plébános és a neki segédkező kántor. Ezen a címen a már sokszor említett 87 iskolamester közül a megye három járásában mindössze 28 jutott évente 20 dénártól 5 forintig terjedő összeghez. Csupán 5 mezővárosban érte el vagy haladta meg a koledajövedelem nagysága a 3 forintot (Tolnán és Földvárott 3, Pakson és Simontornyán 4, Bátaszéken pedig 5 Ft) — de 15 tanító kapott ezen a címen 1 forintnál kisebb összeget. A stólajövedelmek elemzésének lezárásaképpen röviden szólni kell arról, hogy a tabellák 11 iskolamesternél jelölik meg: külön fizetséget kap a harangozásért, de közülük négynél kifejezetten feltüntetik, hogy ezt a pénzt vagy deputátumot nem általában kapják, hanem a viharűző harangozásért. A pár évvel korábbi összeírások többnyire azt is megemlítették — azoknál a falvaknál is, ahol az 1777-es összeírás már nem jelöli meg a harangozás jellegét — hogy ezt a természetbeni juttatást (1—1 kéve gabonát vagy pár icce bort) mindig az érintett gazdák adják össze, hiszen az ő hasznuk, ha a felhőoszlató harangozás eredményeképpen nem éri baj a termést. Ennek alapján megkockáztatom a — forrásokkal nem elég meggyőzően alátámasztott — megállapítást: a szokásos (pl. déli) harangozás a ludimagister rendes, „munkaköri" kötelezettségei közé tartozhatott, amit a hívők a telek-jövedelem biztosításával és a párbér megadásával már „megfizettek" — a lélekharang megkondítása (a temetési stóladíj ak felsorolása között az 1777. előtti összeírásokban — ritkán — ez is szerepel), valamint a viharűző harangozás viszont többlet-terhet rótt az iskolamesterre és ezt azok, akik e „szolgáltatás" igénybevételére kényszerültek, külön honorálták. (Ezért tüntettem fel a rendes harangozásért járó „bor-ellátmányt" a telekjövedelem összetételének elemzésénél és ezért „térek vissza" erre újra a stóladíjaknál — e kérdést azonban csak több adat egybecsengése alapján lehet megnyugtatóan megválaszolni). Az ilyen harangozásért járó fizetséget az 1777-es összeírások 4 helységnél csak összegszerűen adják meg (Murga iskolamestere például ezen a 10 Tanulmányok Tolna megye történetéből IX. 145