Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

Ezek után nézzük: a Tolna megyei népiskolai összeírások, valamint egyéb levéltári adatok alapján mennyire helytálló ez a tanítókról festett — valljuk meg, nem túlságosan hízelgő — kép? A XVIII. sz. Tolna megyei viszonyait tekintve egyértelmű a válasz: ez a kép torz. Ezt — egyebek között — mutatják a pécsi mintaiskola tanítóképzésre, illetve -átképzésre vonatkozó tabellái is (a Ratio Educationis ugyanis a tankerületek székhelyén működő négyosztályos mintaiskolákat tette meg a tanítóképzés műhelyeivé, itt kellett elsajátítaniuk a már működő tanítóknak az „új oktatási módszert", az un. normál-metódust is, hogy állami megerősítésüket, approbációjukat — a rendelkezéseknek megfelelően — megkaphassák). E tanítói, átképzési tanfolyamokról az egyes tankerületek népiskolai felügyelői félévenként részletes névsorokat és értékeléseket terjesztettek fel a helytartótanácshoz és e felügyelői információk a tudományos kérdés megválaszolásához (valóban annyira felkészületlenek voltak ez idő tájt a népiskolai tanítók?) nagyon hasznos adatokat szolgáltatnak. Mit mutatnak e források? Nem kívánom e Tolna megyei tanulmányban az országos adatokat értékelni, de talán elég, ha illusztrációképpen egyetlen félév adatait mutatom be, a kérdésre (pars pro totó) ennek alapján is megnyugtató választ lehet adni. Az 1788/89-es tanév II. félévében 45 tanítójelölt, illetve már működő tanító végezte el Pécsett az előírt 5 hónapos tanfolyamot: 36 iskolamester (Bácsból 14, Tolnából és Baranyából pedig 11—11) és 9 tanítójelölt, aki e tanfolyam sikeres elvégzése után keresett magának helyet, illetve, akiknek munkába állítását a népoktatási igazgatási szervezetnek kellett segítenie (utóbbiak egyharmada Tolna megyei születésű volt).

24 A tanfolyam résztvevői közül 16 végzett gimnáziumot (10-en főiskolát is), a többinél vagy alacsonyabb a végzettség, vagy nincs megjelölve (mint annál a 16 tanítónál és jelöltnél, aki — telepesként — maga is a Német-Római Birodalomból jött és akik túlnyomó többsége a német mellett még nem is beszélt más nyelvet). A gimnáziumot végzett 16 fő közül a tabella szerint 13 jól, 2 közepesen tudott latinul, csak 1 olyan akadt, akinek ez gyengén ment, és a résztvevők több mint 20%-a — 10 a 45-ből — a nemesi rendhez tartozott. E tanfolyamon nem csupán a részvétel volt a fontos, ezt az is tanúsítja, hogy a baranyai Szentlőrinc 25 éves tanítóját (egy 19 éves jelölt társaságában) az iskola vezetősége a kurzus megismétlésére utasította, annak ellenére, hogy erkölcsi magatartását jónak (a jelöltét közepesnek) minősítette. Ugyancsak a tanolyam viszonylagos komolyságára utal az is, hogy több iskolamester, illetve jelölt nem kapta meg a tanfolyam befejeztével az állami elismerést, a tanúsítványt (bár őket nem kötelezték a tanfolyam megismétlésére), éppen az oktatási módszertanban, a szép- és helyesírásban, a számtantanításban elért elviselhető (ertráglich), vagy közepes (mittelmássig) eredmények miatt. De nemcsak az előmenetelt, hanem az erkölcsi magatartást is értékelték: a 45 közül 1-et rossz, 6-ot (köztük Mőcsény iskolamesterét és Hogy ész segédtanítóját) közepes, 37-et jó és 1-et (Tatai Andrást, Báta segédtanítóját) igen jó erkölcsűnek minősítettek. Ezek az adatok nem olyan félbenmaradt, vagabundus, stb... személynek mutatják a XVIII. sz. végének tanítóját, mint ahogy azt Benda jellemezte. Az 1789-es összeírásból is lehet azonban némi következtetést levonni a tanítók felkészültségére, elsősorban azért, mert a tabellák rovatait maguk töltötték ki, ennek alapján nemcsak azt lehet megítélni, hogy milyen az írásuk (ha már szépírást is tanítanak, ők maguk megfelelnek-e ama követelményeknek, amelyeket a tanulókkal szemben támasztanak?), hanem azt is, hogy 9* 131