Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

iskolai végzettséggel rendelkezett (de nem tudni, hogy ezt a képzettséget apja, illetve iskolamestere mellett, vagy valamelyik grammatikai iskolában szerezte-e meg), csak a tanítók kisebbik része jutott el a gimnázium „kijárásáig" — igaz, ezek túlnyomó többsége már a főiskolát is elvégezte. (Az imént jelzett kétely elsődleges oka, hogy Tolnában a kutatás tárgyát képező periódus végéig még csak grammatikai iskola sem működött, ezért valószínű, hogy a megjelölt tanítók sem szervezett oktatás kerete között — hanem valaki mellett, magántanítványként — szerezték meg az algimnáziumi képzettséget; nehéz ugyanis elképzelni, hogy valaki csak azért adja gyermekét egy távoli iskolába, hogy ilyen, viszonylag alacsony szintű végzettségre tegyen szert, hogy ne folytassa gimnáziumban a tanulmányait.) Néhány adat a korai pályakezdésre: Mucsiban a mindössze 34 éves iskolamester — saját bevallása szerint — már 22 éve tanít (Hanoid Imre), segédtanítója — vagy ahogy a korszak irodalma általában említi, praeceptora, vagy instructora — pedig (Hoffmann János) csak 17 éves ugyan az 1789-es összeírás időpontjában, de főnöke szerint Mucsiban oktat már fél éve és előtte ugyanezt tette (nem írja meg, hogy mennyi ideig) Tevelen is. A medinai szerb iskola tanítója, az 1789-ben 20 esztendős Szavits Pál — saját megvallása szerint ebben a munkakörben Medinán már 2 évet, másutt pedig 3 esztendőt töltött el; (Tót) Keszi iskolamestere, Vidra István viszont 34 éves kora ellenére 18 éve tanít már — ebből egy évet Tengődön, 17-et pedig Kesziben töltött el. Vidra István információja azonban — a tanulmányom 3. részében kifejtett okok miatt — mindkét lábára sántít: az 1. sz. táblázat arról tanúskodik, hogy Keszi tanítója (1774-ben éppúgy, mint 1777-ben) nem Vidra volt, e régebbi összeírások tanúsága szerint a hetvenes években segédtanító sem működött ebben a faluban — márpedig valami nyomának kellene lennie Vidra működésének, ha információja helytálló. Az ilyen „ellentmondások" ellenére azonban — úgy vélem —, a tabella adatai tükrözik egészében az előbbi megállapítás helytállóságát. Milyen lehetett a XVIII. sz. utolsó negyedében a Tolna megyei iskolamesterek felkészültsége? A legnépesebb magyarországi felekezet (a római katolikus) XVII. századi tanítóiról szólva Hermann Egyed megállapítja: „A falusi iskolák tanítói ebben az időben még félbenmaradt diákok, kiérdemesült vagy rokkant katonák, írástudó értelmesebb mesteremberek, stb.. ,"

22 De a XVIII. sz. utolsó harmadának műveltségi helyzetét elemző történész is elmarasztalja a tanítókat: „Zömük legfeljebb elemi iskolába járt, vagy a katonaságnál tanult meg írni-olvasni, ritkábban néhány gimnáziumi osztályt végzettet is találunk. Sok közülük a kiszolgált katona, továbbá a félbenmaradt diák, s mindenféle vagabundus elem. Erkölcsi magatartásuk ellen gyakran merül fel kifogás: kicsapongó, részeges, iszákos, verekedős... Általában ellátják a kántori teendőket..., sok közöttük a jegyző... Helyüket gyakran változtatják, részben az egyház, vagy a falu túlad rajtuk, részben ők igyekeznek jobb helyre."

23 Nem tartom szerencsésnek az ilyen általánosan megfogalmazott véleményeket (sok..., gyakran..., többnyire...), sokkal többet mond az olvasó számára, ha a kutató világosan megmondja, hogy ennyi tanító közül ennyi ellen merült fel ilyen vagy olyan erkölcsi kifogás. Elsősorban azért félrevezető az ilyen általánosítás, mert az efajta minősítés gyakran szubjektív nézőpontból fakad: egy birkanyáj ba betört egyetlen farkas a pásztor számára bizonyára „sok", a dúvadirtást kedvelő magyarországi vadász számára azonban valószínűleg kevés. 130