Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

telét, itt csak annyit jegyzek meg: 1777-ben Tolnában a tanítói „fizetés" 86%-a származott e fentebb említett 3 forrásból és 14%-nál nem tett ki többet a tanításért járó didactrum, a tanulópénz. Tanító az, akit nem azért fizetnek, mert tanít? Aligha, de korszakunk elején még ez volt a helyzet. Igaz — e fizetségüknek megfelelő volt az iskolamesterek munkája is, tehát idejük-erejük kisebb részét fordították a gyermekek tanítására. Tolna mezőváros egyetlen „tanítója" például az istentiszteleteken való asszisztálás mellett 1776-ban közreműködött 180 keresztelőnél, ugyanennyi „anyaavatásnál" (introductio puerperae), 38 házasságkötésnél és „újasszony-avatásnál" (introductio neonuptae), ezenfelül 37 felnőtt és 91 fiatal eltemetésénél, de segített a papnak a Vízkeresztkor szokásos házszentelés elvégzésében is. (Minden második napra jutott tehát — átlagban — egy-egy keresztelő és anyaavatás; minden harmadikra egy temetés, havonta volt 3—3 esküvő és új asszony-avatás — emellett oktatnia kellett volna mintegy 400 tanköteles korú gyermeket.) Az egyházi tevékenységért 91 forintot kapott évente, a fiatalok oktatásáért azonban csak 30-at. Elsősorban tehát nem iskolamester volt a ludimagister, hanem kántor, de ez sem a szó mai értelmében: a XVIII. sz. utolsó negyedében a Tolna megyei helységek mintegy felében nem volt templom, a meglévő templomok nagyrészében pedig nem volt még orgona, így a tanító legfeljebb vokális zenei tudását csillogtathatta a kántori teendők ellátásánál. (A plébániával nem rendelkező falvakban, az un. leányegyházaknál, filiakban, ennek ellenére éppúgy megtalálható a stóladíj a tanítói jövedelemben, mint a plébánia székhelyén, az anyaegyházközségben tevékenykedő ludimagisternél, az ilyen kisebb településeken az iskolamester helyzete legfeljebb abban tér el, hogy kevesebb templomi szolgálatot vártak el tőle.) A „tanítók" képzettségéről, tevékenységük korai megkezdéséről és képzettségük megszerzésének módjáról már sok mindent elmondott a témával foglalkozó szakirodalom,

21 ez a helyzet Tolnában sem volt lényegesen jobb, mint az ország egyéb részeiben és ezt tükrözik a megyei összeírások, még 1789ben is: 70 tanítónál jelöli meg a tabella (szinte mindenütt maga a tanító, ez az adat tehát „önbevallás'-jellegű), hogy a tanító milyen idős és hány évesen kezdte meg e hivatás gyakorlását, hol és mennyi ideig tanított. E 70 adat öszszegezése az alábbi táblázat: Hány évesen kezdett tanítani 12 | 15 16 17 18 | 19 20 21 22 23 1 24 17 26 | 27 | 28 | 29 30 32 33 39 Hány évesen kezdett tanítani évesen A 70 tanítóból 1 2 2 3 2 8 6 5 8 4 9 1 5 2 1 5 1 3 1 1 E nem teljes adatsor alapján is meg lehet állapítani, hogy a mesterek egyharmada 25 évesen (vagy még öregebb fejjel) kezdte meg tanítói működését — nagy valószínűség szerint csak akkor, amikor egyéb próbálkozásai már zátonyra futottak. A másik levonható következtetés: a tanítók 10—15%-arendkívül fiatalon fogott hozzá a tőle alig néhány évvel fiatalabb gyermekek oktatásához — nyilván úgy, hogy nemcsak a szükséges iskolai végzettséggel, de megfelelő élettapasztalattal sem rendelkezett. A többség egyébként — a bevallások tanúsága szerint — csak az algimnáziumnak megfelelő grammatikai 9 Tanulmányok Tolna megye történetéből IX. 129