Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

összeírás levéltári aktáit emiatt csak 4 szempontból hasznosítottam (a publikált anyag ellenőrzésén kívül): az iskolamesterek stabilitásának megállapításánál, általában a fejlődési sorok kiindulási pontjaként (lásd. az 1. sz. táblázatot); a népiskolai oktatás XVIII. századi megkezdésére vonatkozó adatok értékelésénél (a régi völgységi-bonyhádi járásnál, lásd a 2 la. sz. táblázatot); örömmel hasznosítottam az olyan adatokat is, amelyek tájékoztatnak arról, hogy az összeíráskor melyik iskolamester mennyi ideje tanított már iskolájában (lásd a 2/b. sz. táblázatot). Végül az iskolai oktatás hatékonyságának értékeléséhez, a „fejlődési sorok" elkészítéséhez figyelembe vettem, hogy az 1771-es összeírás szerint 1—1 tanító hány gyereket oktatott egész éven át (vagy legalábbis a téli időszakban). Mellőztem — egyebek közt — a tanítói jövedelem nagyságára és összetételére vonatkozó részleteket, úgy ítéltem meg, hogy ezeket az 1777-es összeírás alapján célszerűbb bemutatni. Az összeírások helyenként tájékoztatást nyújtanak arról is, hogy az iskolamester mit, milyen módszerrel tanított és az összeíró megítélése szerint mit kellene tenni a népoktatás eredményesebbé tétele, vagy a tanító helyzetének, anyagi megbecsülésének megjavítása érdekében. Igaz — az ilyen propozíciók megtételében nagyon sok a sztereotípia és ezért feldolgozásuk mellőzése miatt csak keveset veszít a tisztelt olvasó: az 1771-es összeírásban például Velics főszolgabíró, a régi simontornyai járás valószínűleg nagy zenebarát igazgatási vezetője a népoktatás eredményeinek ugrásszerű megjavulását várja attól, ha az iskolamester „aritmetikát és muzsikát is oktat majd". Ezt a cato-i véleményt azonban betű szerint leírja a járás valamennyi iskolájánál, pedig lehetetlen, hogy csak ez hiányzott (egyéb már nem) a népoktatás nagyobb eredményességéhez minden oskolánál. Az 1776-os összeírás adatokat tartalmaz a mesterlakásokról (miből épültek, milyen állapotban vannak stb.) — a kutató nagy sajnálatára azonban az egymást követő összeírások válaszai gyakran „nem rímelnek" egymással; valamilyen — a fejlődés mértékének megállapításához nélkülözhetetlen adat az egyik összeírásban szerepel, a másikban már nem (ez a másik azonban a korabeli valóság egyéb szeleteinek megismeréséhez ad megfelelő segítséget). Az öszszeírásokat a járás szolgabírájának, vagy neki és esküdtjének (a törvényes tanúságnak!) kellett elkészítenie, az 1777-es tabella összeállításában viszont részt vettek a területileg illetékes, érintett alesperesek is.

12 Bár a feladat évről évre lényegében azonos maradt, néha a helytartótanács különleges utasításokat adott az összeírok részére (ilyen volt a fentebb említett információ-adási kötelezettség a mesterlakásokról), egyebek között az 1777-es összeírásban nem „bemondás", hanem több év anyakönyvi bejegyzéseinek átlaga alapján kellett feltüntetni, hogy az iskolamester kántorként, a plébános vagy lelkipásztor segítőjeként, a keresztelések, esküvők, temetések stb. után körülbelül milyen összegő stóladíjat kap évente. Az összeírok azonban többnyire nem végeztek körültekintő munkát, nem is maradt meg az összes tabella: az 1774/75-ös összeírásokból csak a régi simontornyai és az új dombóvári járás tabellái maradtak fenn (1775-ig csak 3 járása volt a megyének — a földvári, völgységi és a simontornyai — utóbbihoz tartoztak a Kapós balpartján fekvő településeken kívül Simontornya és Némedi is, így az 1774-es st. járási és 1775ös d.-i járási összeírás csaknem ugyanazokat a községeket érintette), az 1776-os összeírásból is ma már csak 2 járás (Völgység és Földvár) adatai találhatók meg — a második teljes összeírás az 1777-es, a teljességet azonban úgy kell érteni, 117