Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

rendelkezés 5 dukát bírsággal fenyegeti. A kontrollnak ki kellett terjednie az előírt nyilvántartások vezetésére (egyebek közt ellenőrizni kellett a tanulók iskolalátogatásának és előmenetelének „könyvelési" adatait, a bírságpénzek behajtásáról és felhasználásáról készült kimutatásokat stb.), meg kellett állapítania az iskola állapotát, a tanító felkészültségét és fizetésének előírásszerű kiszolgáltatását, röviden — mindent. Az ellenőrnek a rendelkezésére álló rövid idő alatt meg kellett hallgatnia az esetleges panaszokat (ha tudta — ezeket orvosolnia kellett), ezenfelül kógens utasításként rögzíti az Instrukció: az I. (kezdő) osztályban minimum egy, a Il.-ban (a haladóknál) legalább két órában vizsgáztassa a tanulókat és a legjobb háromra fordítson különös gondot (a jozefinizmus az állam számára fontos feladatnak tekintette a tehetségek védelmét és útjuk egyengetését). Az előírások indítéka tiszteletreméltó: az ellenőr így győződhet meg legjobban az oktatás eredményeiről és hiányosságairól, így tud felfigyelni a tehetségekre (pl. a leendő tanítójelöltekre), akik részére ösztöndíj megadását javasolhatja, jutalmazhatja a jókat stb. Az ilyen munka feltételei azonban már az Instrukció kiadásának percében sem voltak meg, 130—160 nap alatt a kaposvári körzet vizitátora ilyen ellenőrzést a megadott időszak alatt nem tudott végrehajtani a körzet 300—350 iskolájában. Mindebből láthatja a tisztelt olvasó, hogy a végrehajthatatlan utasítások nem korunk „találmányai", bőségesen találkozhat ilyenekkel a kutató a hazai bürokratizmus első virágkorában, a felvilágosult abszolutista kormányzat érvényesülésének évtizedeiben is. A továbbiakban — tanulmányom hátralévő háromnegyedében — azt vizsgálom, hogy az 1770—1790 közötti időszakban mi valósult meg Tolna megyében Mária Terézia (és a rendi felvilágosodás), valamint II. József népoktatási koncepcióiból? Mennyit fejlődött a népiskolai oktatás? Hogyan gyarapodott az oskolák, tanítók, tanulók száma? Mennyire becsülte a falvak lakossága (a nemesi vármegye, a kormányzat) az iskolamesterek munkáját? Röviden: mi az, ami megmozdult ebben a negyedszázadban megyénkben, mekkora utat tettek meg elődeink, milyen akadályok álltak a gyorsabb-nagyobb fejlődés útjába? 3. A TOLNA MEGYEI NÉPOKTATÁS MEGISMERÉSÉNEK 1770—1790 KÖZÖTTI TÖRTÉNETI-STATISZTIKAI FORRÁSAI Ezt a vizsgálódást a Mária Terézia uralkodásának utolsó évtizedeiben elkészített tanító-összeírások és II. József (a népoktatás helyzetének felmérésére irányuló nagy) átfogó jellegű 1789-es conscriptio-ja — ezenfelül a megyei, helytartótanácsi, valamint a kancelláriai levéltár dokumentumai alapján végzem el. Még mielőtt azonban e dokumentumok alapján a népoktatás korabeli megyei képét rekonstruálnám — szólni kell néhány szót e források értékéről, arról, hogy ezekre támaszkodva milyen gondokkal kell a kutatónak megbirkóznia. Az első átfogó történeti-statisztikai forrás, amelyet munkám elkészítése során felhasználtam, a Mária Terézia által elrendelt 177l-es tanítóösszeírás, ennek összesített és megyénként is részletezett adatait 1920-ban közzétették, ezért én (a választott téma feldolgozása során) az itt közölt adatokból indultam ki, az 1771-es összeírás aktáit csak kontrollra akartam felhasználni, egyébként nem kívántam bolygatni.

11 Elsősorban azért nem, mert a feladat végrehajtását a megyéknek többször meg kellett ismételniök, tehát újra összeírták: melyik faluban vagy mezővárosban név szerint ki az iskolamester, milyen vallású, hány tanulóval foglalkozik, kitől és milyen címen, mekkora jövedelmet élvez évente. Az 1771-es 116