Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

tisztséget a másik felekezet egyik tagjával kellett betölteni. (Ha tehát a katoli­kus és református tanulókból álló vegyes-iskolánál katolikus volt a tanító — a helyi felügyelő, Localaufseher tisztségét helvét hitvallású személlyel kellett betölteni.) A népiskolai felügyelők egyik legfontosabb feladatát képezte: biztosít­sák, hogy mindenütt kellő számban legyen tanító. Ez egyáltalán nem volt egy­szerű feladat, hiszen Tolnában például rövid (bár nem meghatározott) idő alatt kétszeresére-háromszorosára kellett volna emelni a tanítói létszámot. E fontos értelmiségi kategória társadalmi pozíciójának megerősítése szempontjából dön­tő jelentőségű az Instrukció azon előírása, amely szerint kis mezővárosban 150 forintnál, faluban pedig 120 Ft-nál nem lehet alacsonyabb az iskolamester fi­zetése; segédtanítók esetében ez a minimum — az említett településformáknál —• 80, illetve 60 forint. Az illetmény legalább egyharmadát készpénzben, leg­feljebb kétharmadát pedig természetben kellett a tanító részére kiadni, iskola­szerződésben kellett rögzíteni, hogy hány részletben, milyen határidőig adják meg tanítójuknak a neki járó juttatásokat (a települések közössége szinte kizá­rólag negyedévi egyenlő részletekben fizette meg a készpénz-javadalmazást, a tanítónak járó terménymennyiséget pedig az adott mezőgazdasági termény be­takarítását követő hetekben juttatta el hozzá). A tanító védelmét szolgálja az a rendelkezés is, amely szerint, ha a ludimagister fizetése nagyobb, mint amit az Instrukció minimumként előír, számára azt továbbra is biztosítani kell. Szabályozta a rendelet a tanító alkalmazásának módját is, mégpedig az addig követett gyakorlattól jelentősen eltérő formában: a település elöljárósá­gának és földesurának együttes javaslatára a tanító részére a népiskolai ellen­őr adott ideiglenes megbízást. A javaslattételi joggal felruházott helyi szervek és személyek azonban csak olyan tanító alkalmazására tehettek javaslatot, aki pedagógusi képzettségét bizonyítvánnyal tudta tanúsítani — a vizitátor részé­re pedig előírta az Instrukció, hogy (amennyiben a bizonyítvány megszerzése és tanítói tevékenység megkezdése között huzamosabb idő telt el) ad hoc — vizs­ga „kivevésével" győződjön meg — még az ideiglenes megbízás kiadása előtt — a javasolt személy felkészültségéről. A véglegesítésre (ez a tankerületi főigaz­gató hatáskörébe-jogkörébe tartozott) csak akkor kerülhetett sor, ha a vizitátor az első alapos ellenőrzés során meggyőződött: a tanító előírásszerűen végzi ok­tató-nevelőmunkáját. Előírta a rendelkezés, hogy a tanítói tisztség megürese­dését 8 napon belül jelenteni kell a vizitátorhoz, az új tanító alkalmazására irá­nyuló javaslatot pedig négy héten belül kell felterjeszteni ugyancsak hozzá. Ha ezt elmulasztják, új falusi iskolamestert a körzeti népiskolai ellenőr, mezőváro­sit pedig a tankerület népiskoláinak felügyelője (inspektor) nevezhet ki — a helyiek megkérdezése nélkül, saját hatáskörében. Ugyancsak az iskolamester helyzetének megszilárdítását szolgálta az a rendelkezés, hogy sem a település elöljárósága, sem a földesúr vagy a plébános önhatalmúlag nem bocsáthatta el a tanítót: ha valamilyen kifogást támasztot­tak vele szemben, tartoztak ezt a körzeti ellenőrhöz jelenteni — ő megvizsgál­ta a panaszt és annak jellege szerint megtette a szükséges intézkedéseket. Amennyiben az iskolamester életkora vagy betegsége miatt nehezen tudta mun­káját elvégezni — a vizitátornak kellett gondoskodnia arról, hogy átmenetileg vagy tartósan segítőt kapjon; ha felkészültsége ellen merült fel kifogás — le kellett vizsgáztatni és fel kellett szólítani a hibák megszüntetésére, felkészült­sége fokozására. Ha úgy találta, hogy az ismeretbeli hézagok jelentősek — kö­112

Next

/
Thumbnails
Contents