Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

kább a kényelmesebb utat választják, azt, hogy csak néhány gyermek oktatásával foglalkoznak). Jelentős változást tükröznek az Instrukció azon normatívái is, amelyekben a jogalkotó az iskolaépülettel és mesterlakásokkal szembeni követelményeket határozza meg. Eszerint új iskolát csak egészséges helyen, lehetőleg a település centrumában szabad megépíteni. A tervezés során minden száz tanköteles fiatalra egy legalább 16 négyszögöles (kb. 56 négyzetméteres) tanterem megépítésével kell számolni, az összes tantermet el kell látni kályhával és nagy ablakokkal, biztosítani kell tehát azt, hogy a tanítók világos tantermekben oktassák a gyermekeket. Amennyiben az iskolaköteles fiatalok száma 100-nál nagyobb, minden 100 gyermek után 1—1 újabb tantermet kell megépíteni. (Ez azt jelenti, hogy például Földvár és Paks mezővárosokban — ahol az 1789-es öszszeírás szerint 900, illetve 656 volt a tanköteles gyermekek száma — az addigi 4, illetve 3 tanterem mellé még ötöt, illetve Pakson négyet kellett volna megépíteni.) Az Instrukció azonban azt is előírja, hogy mivel kell felszerelni a tantermeket: mindenütt — egymáshoz nem túl közelre — padokat kell beállítani; a fal jól megvilágított helyén nagy, fekete táblát kell elhelyezni; dobogót kell biztosítani („pulttal" együtt) a tanító számára; szekrényeket kell berakni a tanterembe, ahol a szegénygyermekek ingyen-tankönyveit őrzik. (Az utóbbi rendelkezés a jozefinizmus nagyjelentőségű reform-rendelkezéseinél mindenütt megtalálható „szögletességet" is tükrözi: a szegénygyerekek ugyanis — e rendelkezés értelmében — nem vihették haza tankönyveiket, a tanítás befejeztével azokat le kellett adniok.) Az Utasítás azonban azt is kimondja, hogy semmi más nem lehet a tanteremben. (E rendelkezések jelentőségét e tanulmány 4. pontjának elolvasása után tudja majd értékelni, tisztelt olvasó!) A mesterlakás normái: a tanító részére biztosítani kell egy szobát, gyermekeinek egy kamrát; ezenfelül konyhát, sütőkemencét, éléskamrát, pincét, 2 tehén elhelyezésére alkalmas istállót is kell a ludimagister részére építeni. Ha mellette segédtanító is dolgozik — neki is jár egy külön szoba. Amennyiben az iskola vagy a mesterlakás nem felel meg e követelményeknek, a népiskolai vizitátor a megye tisztségviselőinek közreműködésével köteles gondoskodni a hiányzó elemek megépíttetéséről. Üj iskola létesítésének feltételeit mindig szerződésben kell rögzíteni, a terhek megosztásánál pedig általános szabály: a pénzt és az építési anyagot (telket) a földesúr vagy a tanulmányi alap biztosítsa — az igás-, gyalog- vagy szakmunkát viszont a lakosság adja. Ugyanígy kell gondoskodni az iskolaépület fenntartásáról is. ej Rendelkezik az Instrukció a népiskolák pedagógusokkal való ellátására is. Eszerint minden 100 tanköteles gyermekhez 1 iskolamestert (ludimagistert-t) kellett a falvaknak-mezővárosoknak alkalmazniuk, amennyiben viszont a létszám meghaladta az egyik, de nem érte el a másik 100-as értékrendet — segítőt, segédtanítót is kellett „fogadni". Az előző, b) pontban említett adatoknak megfelelően tehát Földváron 9, Pakson pedig 6 mesternek kellett (volna) a népiskolai oktatást végeznie (sőt Pakson még egy segédtanítót is alkalmazni kellett volna). Vegyes felekezetű településeken lehetett több, más-más vallású iskolamestert „tartani" 100-nál kisebb létszám esetén is — amennyiben a lakosság anyagi helyzete (és hajlandósága) ezt lehetővé tette. A felekezeti gyűlölködés megszüntetését, a lelkek „megbékéltetését", a vallási türelem légkörének megteremtését szolgálta az az előírás is, hogy egytanítós vegyes iskoláknál (ahol a gyermekek különböző vallásfelekezetekhez tartoztak), a helyi iskolafelügyelői 111