Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Szilágyi Mihály: Társadalmi és gazdasági viszonyok a Duna mentén a török hódoltság korában • 5

nek keresztülvivője 9000 akcsét fizet be a budai pénztárba. 1560. január 31-én Dur Ali szekszárdi bég a budai vilajet fogoly ötödéből, az elszámolás hátralékával együtt, több mint 24 ezer akcsét fizet be. Nem tudjuk, hogy hány magyar ember sínylődött Mehmed koppányi és Dur Ali szekszárdi bég tömlöceiben, mint ahogy kereskedelmi árfolyamukról sincs adatunk. Talán nem kell messzire mennünk a feltételezésben, ha azt hiszszük, hogy 1560—61-ben többet ért a személyi szolgálatot vagy várárkot ásó és palánkot foltozó fogoly, mint a török hódítás első éveiben Magyarországi György barát idejében — szavait idézve — „némelykor olyan rengeteg foglyot ejtenek, hogy — mint tőlük hallottam — süvegért adják az embert".

52 Egy Nersi nevű török krónikás azt írta Galambóc elfoglalásáról, hogy „rendkívül sok volt a zsákmány... egy csinos magyar ifjút 300 akcseért adtak el". Ugyanő Nándorfehérvár ostromáról írva feljegyzi azt az esetet, hogy a harcosok egy szép lányt egy pár csizmáért adtak el.

53 A Duna partjához közel fekvő Bács nevű város 1526. szeptember végén esett a visszavonuló török seregek útjába. Bevétele után hozzáláttak a „jázminillatu és tündérarcu" nők elárverezéséhez. „A tábori piac tele volt szépekkel. (A zsákmányhoz nem találkozott elég vevő.) A tündérarcuak elárvereztettek, s rendkívül olcsó áron keltek el". Szeged ostroma után — a török krónikás szerint — „a foglyok száma nagyobb volt a seregénél. Annyi, mint a tejút csillaga". Ezért fordulhatott elő az a hihetetlennek tűnő eset, hogy a török sereg nyomában járó balkáni siserehad egyik nincstelen koldusa kilenc „tündér szépségű" fogolyhoz jutott. Persze a hátországban már nem volt ekkora túlkínálat. A törökök szokásairól írt egyik könyvecske elmondja, hogy „Olyan mohó vágy él bennük, hogy szolgák és szolgálóleányok legyenek birtokukban, hogy egész Törökországban elterjedt az az egybehangzó vélemény: aki csak egy szolgát vagy szolgálóleányt is mondhat a magáénak, az többé nem szenved szükséget".

5

* Tapu illeték. Amikor a kincstár tulajdonában álló üres és romos lakóházakat vagy gazdasági épületeket, malmokat és telkeket eladták, a kincstár megbízottai illetéket szedtek. Legkorábbi birtokátírási adatunk 1546. március 3-ról származik. Szekszárdon Eznődi István gazdátlanul maradt házát, kertjét és rétjét Mahmud, szekszárdi várszolgálatra rendelt janicsár veszi meg 340 akcse tapu illeték befizetésével. Ezzel egyidőben szednek 100 akcse illetéket Behrem tüzértizedestől, aki egy Gercsök nevű szekszárdi lakos üres és düledező házára jelentkezett vevőnek. Mözsön Kákonyi Kálmán és Gyulai György földbirtokosok szántója, rétje, kertje, szőlője a tolnaiak kezére került, akik 5—5 ezer akcse tapuilletéket róttak le érte.

55 Dézsma és egyéb járadékok A decimaként ismert tized nem török találmány. De nem is csak ők szedik a hódoltság korában; mint ahogy azt az etei polgárok dikajegyzékében olvashatjuk: megadják azt Szigetvárra és a török szultánnak is. A szemes termény, a gyümölcs, a hal, a bárány és a méhkas után szedik tőlük a dézsmát. A török földesúr szélesebben értelmezte a tizedköteles termékek és jószágok körét, ö a káposztát és a hagymát sem felejtette ki dézsmajegyzékéből, nem szólva a hagyományosan tizedköteles gabonáról és a borról. És nemcsak a magyar őslakosság adózik terményei után! A mohamedánok is fizetnek földesuruknak, hiszen ők is ráják, azaz jobbágyok. A szőlőből kivételesen nem tizedet, hanem minden dönüm 52