Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Máté János: Tolna megye társadalmi struktúrájának változása a felsz. után • 415

közelítette a 46 ezer főt. Másrészt az aktív keresők számának csökkenése irányába hatott az inaktív keresők — zömmel nyugdíjasok — számának jelentős emelkedése is. 1949-től 1973-ig pl. a megye inaktív keresőinek száma több, mint 34 ezerrel, közel 40 ezer főre nőtt. Amint láttuk, a felszabadulástól napjainkig bekövetkezett soha nem látott mérvű társadalmi-gazdasági fejlődés nemcsak a tulajdonviszonyokat változtatta meg, hanem jelentősen átalakította az aktív keresők, ezzel együtt a megye egész népességének népgazdasági ágak szerinti struktúráját is. A felszabadulás előtt, de még az azt követő csaknem két évtizedben is kimondottan mezőgazdasági jelleggel rendelkező Tolna megye gazdasága a IV. Ötéves tervidőszak végéig olyan fejlődésen ment keresztül, amely során — amellett, hogy a mezőgazdaság is dinamikusan fejlődött — a nem mezőgazdasági ágazatok kerültek túlsúlyba. Ezen belül is, különösen az 1960-at követő időszakban kiemelkedően fejlődött a megye ipara, s e népgazdasági ág ma már a megye gazdaságának vezető ágát képezi. A MUNKÁSOSZTÁLYHOZ TARTOZÓK SZAMÁNAK ÉS ÖSSZETÉTELÉNEK VÁLTOZÁSA Az ipar és az egyéb nem mezőgazdasági ágak fejlődését a munkásosztályhoz tartozó dolgozók számának gyors ütemű növekedése kísérte. E folyamat eredményeként ma már megyénk társadalmában is számszerűség tekintetében a munkások vannak túlsúlyban. 1949-ben például a megye aktív keresőinek — hasonlóképpen népességének is — mintegy egynegyede, 1960-ban több mint 40, 1973-ban pedig már 55 százaléka tartozott a munkásosztályhoz. A munkásosztály tagjai számában bekövetkezett nagyarányú növekedés forrását — mint már említettük — a mezőgazdasági népesség képezte. A nem mezőgazdasági ágakban dolgozó munkások túlnyomó többsége tehát korábban kisárutermelő volt, illetve mint háztartásbeli és segítő családtag a kisparaszti népességhez tartozott. E dolgozók számára a mezőgazdaságból való kiválás és más népgazdasági ágba történt átáramlása nem egyszerűen foglalkozásváltozást jelentett, hanem tulajdonviszonyaik, szociális helyzetük és életmódjuk megváltozását is eredményezte. Az ilyen jellegű átalakulás rendkívül bonyolult, sokrétű folyamat, amiből következik, hogy nem mehetett végbe egyik napról a másikra, a munkahely-változtatással egyidőben. A nem mezőgazdasági ágakba átáramló volt paraszti dolgozókat ugyanis még hosszabb időn keresztül számos objektív és szubjektív kötelék fűzi múltjukhoz, éppen ezért csak fokozatosan, ellentmondásokon és konfliktusokon keresztül asszimilálódtak és asszimilálódnak még napjainkban is az új, megváltozott környezetbe és olvadnak bele a munkásosztályba. E folyamatot Tolna megyében különösen bonyolulttá teszi a megye múltbeli, kimondottan mezőgazdasági jellege, a számottevőbb ipari hagyományok hiánya. A korábban mezőgazdasági dolgozóknak a nem mezőgazdasági ágakba — zömmel iparba — történt átáramlásával ugyanis a mezőgazdasággal való kapcsolatuk nem szűnt meg. Többségük ma is falun él, s jelentős részüknek — az iparban dolgozók 32, az építőiparban dolgozók 47 százalékának — lakó- és munkahelye nem azonos településen van, tehát naponta kénytelen ingázni. A falvakban élő ipari-építőipari dolgozók jelentős része — főleg családi kötelékein keresztül, vagy saját földtulajdonán, esetleg bérelt földterületen gyakran a „hob_ 426