Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Máté János: Tolna megye társadalmi struktúrájának változása a felsz. után • 415

Az 1949. évi államosításokkal a megye 12 téglagyára, a napi 150 q, vagy annál nagyobb őrlőkapacitással rendelkező malmok és a kendergyárak kerültek az állam kezébe. A kisebb malmok és egyéb hasonló nagyságrendű üzemek államosítására 1950—1951-ben került sor. Az 1949-es álamosításokkal az iparban, a közlekedésben és a nagykereskedelemben is a tőkés magántulajdon lényegében megszűnt, ezzel a burzsoázia elvesztette gazdasági bázisát, vele együtt politikai hatalmát is. Ugyanakkor az államosítás gyökeresen változtatta meg a munkásosztály tulajdonviszonyait. A munkásosztály ugyanis, mint a politikai hatalom birtokosa egyben a nem mezőgazdasági termelési eszközök döntő súlyának kollektív tulajdonosa is lett. Az államosítások tehát a tulajdonviszonyok jellegének megváltoztatásával alapvető módosulást eredményeztek a társadalom szociális struktúrájában is. Az államosítással a megye iparának súlya a megye gazdaságában, de az iparban dolgozók száma sem lett számottevően nagyobb, mint a felszabadulást megelőzően volt, hiszen akkor még csak a meglévő kisüzemek szervezeti egyesítéséről, nemzeti vállalatokba való tömörítéséről volt szó. Az azonos profilú kisüzemek összevonása, központosított irányítása azonban kedvező feltételeket és alapot teremtett a további gyorsabb ütemű előrehaladás számára. Az államosításokkal szinte egyidőben kezdődött el a megyében is a magánkisiparosok összefogásával az ipari szövetkezetek szervezése, létrehozása, amely mozgalom erőteljesebben az 1951—52. években bontakozott ki. Az elsők között alakult meg a Dunaföldvári Cipész (1948. március 20.), a Szekszárdi Cipész (1948.), a Dombóvári Cipész és a Szabó Ktsz (1949.). Ezt követően is sorra alakultak az ipari szövetkezetek,1952 végén 58 működött a megyében, taglétszámuk meghaladta az 1860 főt. A kisipari termelőszövetkezetek létrehozása lényegében elzárta a magánkisipar kapitalizálódásának lehetőségét és elősegítette az ipar területén a szövetkezeti tulajdon egyre nagyobb térhódítását, fejlődését. A tulajdonviszonyok, ezen belül a társadalom szociális struktúrájának átalakításában jelentőségénél fogva kiemelkedő harmadik tényező a földosztással méginkább szétaprózódott kisüzemi mezőgazdaság szocialista átszervezése volt. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek szervezése Tolna megyében 1948-ban kezdődött el, erőteljesebb mértékben azonban csak 1949 második felében és az 1950—1951-es években bontakozott ki. 1951 végén már 229 mezőgazdasági termelőszövetkezet és termelőszövetkezeti csoport működött a megyében 7786 családdal és közel 72 ezer katasztrális holdon — a megye összterületének 12 százalékán — gazdálkodtak. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlődése az 1950-es évek elején elkövetett szektás hibák következtében Tolna megyében is megtorpant. Az 1953. évi, Nagy Imre-féle kormányprogramot követő 1954. év végéig mintegy 2100-an — a tagság több mint egyötöde — léptek ki a termelőszövetkezetekből. Az 1950-es évek közepe táján — szintén az előző hibák reakciójaként — felszínre tört revizionista és ellenforradalmi támadások a megye termelőszövetkezeti mozgalmát még súlyosabban rázkódtatták meg. Hatásuk abban jelentkezett, hogy a megye termelőszövetkezeteinek közel 60 százalékát feloszlatták. A megye 220 szövetkezetéből mindössze 61 termelőszövetkezet és 35 termelőszövetkezeti csoport vészelte át az 1956. évi ellenforradalom időszakát és maradt együtt a szövetkezeti gazdálkodás útján. 420