Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Szilágyi Mihály: Társadalmi és gazdasági viszonyok a Duna mentén a török hódoltság korában • 5

nevezett „hitetlen" magyarral sem. A hatalmas török birodalom minden jobbágyát, a szó eredeti jelentése szerint a padisah minden alattvalóját, rajának nevezik. A szandzsák-összeírások hármas célt szolgáltak, éspedig: — az új államhatárok rögzítését, — a lakosok és adójuk nyilvántartását, — a szpáhi lovasság mintegy 200—300 főnyi alakulatának megszervezését. Nem tudjuk, hogy a szekszárdi szandzsákban mikor készült az első török vonatkozású népesség- és vagyonösszeírás, de a dzsizje- és tahrirdeiterek, valamint a pénztári naplók tanúsága szerint már 1542. év tavaszán kifejlett állapotban működik a jövedelemigazgatás. Az isztambuli defterhane jóváhagyásával egy évvel később tolnai magyar polgárok kezén van a kikötő vámja és hitetlenek fejadó bérlete. Eme adatok birtokában nem zárhatjuk ki a lehetőséget, hogy egyes szerzők által 1545-re datált összeírást egy korábbi megelőzte. 1545-ben érkezett meg Budára az isztambuli defterhane megbízásából Csandarlizáde Halil bég, hogy az eddig még összeíratlan hódoltsági falvakat számba vegye. A budai szandzsák összeírására 1545—1547 között került sor.

4 Bennünket Madocsa, Bölcske és Dunaföldvár szemszögéből érintett a bég működése, ugyanis ezek a helységek a budai szandzsák fennhatósága alatt álltak. A török jövedelemigazgatás az írásbeliségen alapult. A hódoltság első évtizedében mintaszerű szandzsák-összeírások készültek; a dzsizje- és tahrirdeiterek feljegyzései a XVI. század utolsó negyedéről is számos hasznos információt szolgáltatnak, viszont a gazdasági élet lezüllésével párhuzamosan, szinte a tizenötéves háború pörölycsapásaival egyidőben megszűnt az addig mintaszerűen működő adminisztráció, és csak a XVII. század harmincas, majd legközelebb a hatvanas éveiben tűnik fel ismét, de már erényeitől megfosztva, nagyon is felületesen veszi fel adó jegyzékeibe az újból benépesülő Duna menti mezővárosokat.

5 Miről vallanak a defterek? — A török pénzügyigazgatás működéséről az utókorra fennmaradt iratok Bátán vagy Tolnán és Budán ugyanolyan szisztéma szerint készültek, mint a távoli Grúziában. A török adónyilvántartás kétféle volt: a) állami adók: fejadó (más kifejezés szerint császár adója, harácsadó, forintadó) és rendkívüli adók, amelyeket csak esetenként szedtek hadjáratok élelmezésére és robotmunkák végzésére. b) földesúri adók: kapuadó, terménytizedek és illetékek a kisebb haszonvételekből, mint kocsma, malom, bírságolás, stb. A földesúri adók közül a legjelentősebbeket a szultán magának tartotta fenn, mint hászbirtok, a többieket szétosztotta javadalom birtokként a pasák, szandzsákbégek, főtisztek, majd a szpáhi hadtest egyes lovaskatonái részére. Ennek megfelelően három összeírástípus alakult ki. 1. Fejadó (dzsizje-) defter A török birodalomban a nem mohamedán alattvalók fej adót fizettek, hogy személyes szabadságukat és az ingatlanaik feletti rendelkezés jogát megváltsák. A fej adót minden más adótól elkülönítve írták össze és külön is szedték be, mert ez volt az egyetlen állami egyenes adó. 2. Földesúri adó (tahrir-) defter A földesúri jogok alapján fizetett tized jövedelmek és illetékek feljegyzése. 39