Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Szilágyi Mihály: Társadalmi és gazdasági viszonyok a Duna mentén a török hódoltság korában • 5

A fel nem sorolt falvak és jövedelmi ágak a katonai és polgári tisztségviselők megélhetését szolgálták. Ezeket a birtokokat tímár-, ziámet- és frászbirtok gyanánt kezelték. Gyakran gazdát cseréltek, attól függött birtoklásuk, hogy meddig tartott a szandzsákbég kegye. Utóbbi viszont a birtokos megbízható szolgálatán múlott. A katonák minden esetben a szandzsákbég felterjesztésére kaptak adománybirtokot, és annak jövedelmét a szultántól kapott saját jövedelemként hajtották be. A török kincstár tehát a birtok haszonélvezetének átengedésével fizetett a katonai szolgálat fejében. Kocsi bég emlékirataiban megírja, hogy a megürült ziamet- és tímárbirtokot (ezertől százezer akcse jövedelemig) az illetékes vilajet, azaz tartomány kormányzója adományozta és bejegvezte a telekkönvvbe; az új birtokos aztán a kormányzó utalványa alánján kanott adománvleveiét a ..boldogságos udvartól". De egyenesen az udvartól, a tartománvi kormánvzó utalványa nélkül senki sem kaphatott hászbirtokot. Ugyancsak Kocsi béq 1631. évi memorandumából tudjuk, hogy minden hűbéres abban a <?7andz<=áVban lakott a saját zászlaja alatt, amelyikben a birtoka volt. más heIven nem tartózkodhatott. Akik pedig közülük nem tüntették ki magukat a hadiáratokban — nem hoztak foglyot vagy a megölt ellenség fejét — azokat nem léntették elő. De tíz százalékkal emelték mindazok jövedelmét, akik eredménvesen harcoltak. A „törzskari tisztek" nem juthattak fizetésemeléshez.

3 A szandzsák-összeírások Budavár 1541. évi elfoglalása után a török kincstár megbízottai bejárták a birodalom új tartományának számító meghódított magyar területeket. így például a budai szandzsákhoz sorolt Dunaföldvárt és környékét, továbbá az ettől délre eső valamennvi mezővárost és falut, ezek a szekszárdi szandzsákbég hatáskörébe kerültek. A megye nyugati felében. Simontornyán és Konnánvban székelt egv-egv szandzsákbég, aki s

omogy. Veszprém és Fejér megye kisebb nagvobb területe felett látta el a katonai és közigazgatási feladatokat. A kincstári biztosok név szerint összeírták a lakosságot, feljegvezték a Duna menti földek termését és az ott nevelt apró jószág tizedét, a kereskedelmi forgalomba kerülő áruk vámjövedelmét, a kapuadót, malomadót, a révpénz öszszegét. a halastavak jövedelmét és minden egyéb számításba vehető jövedelmi forrást. Ezek a szandzsák-összeírások végülis a bevételezhető kincstári jövedelmekről szóló kimutatások, tehát még nem a beszedett tizedek, adók és vámok elszámolásai. Az összeíró biztosok nem szedték be a kincstárt megillető járandóságokat. Ez a munka ugyanis a bérlőkre várt. Rendeltetésük szerint a szandzsák-összeírások a már ismertetett szigetvári urbáriumokhoz hasonlíthatók: ezek is, azok is a jelenlevő népesség szolgáltató' kötelezettségét állapítják meg. A török jövedelemigazgatási szervezet a hódoltság első évszázadában nagy gondot fordított a lakosság név szerinti nyilvántartására; talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a munkáskéz szemmeltartása fontosabb volt, mint a művelés alatt álló szántó és a halászóvizek nagysága. A törökök jól tudták, hogy a föld semmit sem ér paraszt nélkül. Tehát a „rája" volt nekik a fontos, s ha az eltűnt, akkor ugyanúgy keresték, mint pénztárkönyvben a hiányt. Kik a ráják? — A török szultán minden alattvalóját rajának nevezték. Ellentéte nem a mohamedán, hanem az úr. A mohamedán jobbágy épúgy rája mint magyar sorstársa. A rája fogalma nem alacsonyabb rangú népfajra utal, s nem jelzője egy megalázott felekezetnek, így aztán nem azonos a gyaurnak 38