Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Ambrus Attila: Az iparosodás három évtizede Tolna megyében • 373

Konzervgyár, 3. Dombóvári Bútorgyár, 4. Dombóvári Vajgyár, 5. Dombóvári Téglagyár, 6. Szakcsi Téglagyár, 7. Űj-dombóvári Kender- és Lengyár, 8. Űj-dombóvári Téglagyár, 9. Alsónánai Téglagyár, 10. Bátai Kendergyár, 11. Bogyiszlói Paprikamalom, 12. Fácánkerti Szeszgyár, 13. Sárközi Kenderipari Rt., 14. Tolnai Selyemfonó- és Cérnagyár, 15. Tolnai Textilművek Rt., 16. Keszőhidegkúti Téglagyár, 17. Kölesdi téglagyárak I—II., 18. Pálfai Kendergyár, 19. Simontornyai Bőrgyár, 20. Tolnanémedi Kendergyár, 21. Tolnanémedi Téglagyár, 22. Mázai Villanygyár (Erőmű), 23. Bonyhádi Cipőgyár, 24. Bonyhádi Zománcgyár, 25. Paksi Téglagyár, 26. Mezőgazdasági- és Kémiai Ipartelepek Rt. Paks.

4 A felsorolt üzemeken kívül a megyében közel 30 malom működött, valamint a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. megyében lévő bányaüzemei, a bonyhádi, teveli, kakasdi téglagyárak, a szekszárdi, dombóvári nyomdák, stb. Ezek közül csak néhány, a jelentősebb múlttal rendelkező, több száz főt foglalkoztató üzem: a Simontornyai Bőrgyár, a Bonyhádi Cipőgyár, a Bonyhádi Zománcgyár, a Nagymányoki Bányaüzem, a Tolnai Textilgyár, a Tolnai Selyemfonó és Cérnagyár, valamint a Mezőgazdasági és Kémiai Ipartelepek Rt. paksi üzeme. A többi csak néhány főt foglalkoztató, egészen kis üzem volt. A felszabaduláskor a megye ipara, annak termelése — a fentiekből következően — országos viszonylatban nem játszott számottevő szerepet. Alapvetően a szétaprózottság jellemezte. Az ipar belső struktúrája igen egyoldalú volt, mivel a könnyűipar egyes ágai és a mezőgazdasági termékeket feldolgozó ipar alkotta az ipar nagyobb részét. Jellemző a megye elmaradott ipari helyzetére, hogy az akkori egyetlen város, Szekszárd, a megyeszékhely egyetlen jelentősebb üzemmel sem rendelkezett. Az ipari foglalkoztatottak zöme a kisiparban dolgozott. Szekszárd ipari elmaradottságának — az általános fejlődést fékező tényezőkön túlmenően — a kialakult gazdasági szerkezet, a fejlett szőlőkultúra, a város hivatalnok jellege is oka volt. „Az iparos családok — akik maguk is érdekeltek voltak a szőlőkultúrában — képezték a város iparát. Mellettük sok olyan iparos élt, akiknek sorsa egyenlő volt a kisebb gazdaságokkal rendelkező parasztságéval, és a szőlőművelő mezőgazdasági munkásságéval."

5 A meglévő ipari üzemek technikai fejlettségi szintje alacsony volt. Az említett „nagyobb" üzemeken kívül a gépesítés szinte teljesen hiányzott, vagy még a kor technikai színvonalához viszonyítva is minimális mértéket ért el. Nagyon sok üzemben — pl. a téglagyárakban, kenderfeldolgozókban — csaknem teljesen kézi erővel folyt a termelés. Hasonlóan elmaradottság jellemezte az üzemek dolgozóinak szociális helyzetét is. A megye területének folyamatos felszabadításával szabadultak fel az egyes települések és üzemek. így többek között: 1944. november 30-án Bonyhád és Tolna, 1944. december 1-én Paks, 1945. március 16-án Simontornya. Az üzemek többsége átvészelte a háború pusztításait. Legnagyobb anyagi kár a Simontornyai Bőrgyárat érte. A harcok során a gyár részben leégett, a gyárkémény ledőlt. A gyár pusztulására vonatkozóan jellemzőek az alábbi adatok: megsemmisült a meszesműhely, a növényi cseres- és talpkikészítő műhely, az ásványi részleg fűrészporos raktára, a bőrraktár, a karbantartó műhely, a talpraktár, a laboratórium és a műszaki iroda, valamint a napközi otthon. 374