Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között II. • 235

Ennek az iparágnak egyetlen gyáráról, a Pétermann és Glaser cipőgyár Rt. bonyhádi gyárüzemének működéséről a gazdasági válság idején alig tudunk valamit. Valószínűnek látszik, hogy a válság hatása kevéssé érintette, legalábbis arra utal az az adat, amely szerint 1930-ban a létszám 199 fő, vagyis lényegesen magasabb, mint 10 év előtt. Az üzemet 1929-ben modernizálták, teljes mechanikájúvá változtatták. Hazánkban itt alkalmazták elsőként a ragasztott cipő készítés módszerét. A termelés megnőtt, 1930-ban már 86 834 pár cipőt gyártottak. 1931-ben — főként a vevőknél jelentkező fizetésképtelenség miatt — a termelés csökkent (81039 pár), de már 1932-ben 85 251, 1933-ban 103 914 pár cipőt állítottak elő a gyárban. Ez arra mutat, hogy az üzem igen rövid idő alatt leküzdötte a gazdasági válság nehézségeit és fejlett technológiájával hamarosan túljutott a mélyponton.

77 A gyárban ekkor termelt értéket nem ismerjük, és így nincs módunkban az ország ez iparágban termelt értékével összevetni. Minthogy azonban csupán egy gyáripari üzemről van szó, ennek nincs is sok jelentősége. Ez a gyár — akárcsak a másik nagy bonyhádi üzem: a Zománcgyár — veszteségek nélkül, megedződve és megerősödve került ki a gazdasági válságból. Nem könnyű probléma az élelmiszeripar ágas-bogas helyzetének áttekintése ezen a területen. Logikusan úgy vélhetné az ember, hogy egy mezőgazdasági jellegű területen ez az iparág sínyli meg legjobban a világgazdasági válságot, hiszen nyersanyagát éppen a legmélyebb válságban lévő mezőgazdaság adta. Az országos kép valóban elszomorító, a malomipar termelési értéke pl. 1929—1933. között — a tényleges árakat tekintve — 40%-kal esett, az egész élelmiszeripar termelési értéke ugyanezen idő alatt 42%-kal csökkent.

78 Megyénk élelmiszeriparának termelését — éppen mivel kis- és középüzemekben történt ez — globálisan nincs módunkban áttekinteni, de az egyes ágazatok fejlődését megkíséreljük más módon végigkísérni. A malomiparban 1929-ben a búza ára hanyatlásával párhuzamosan a liszt ára is csökkent, de ekkor még a hivatalos jelentések hangja általában bizakodó, a külföldi exportban reménykedtek és nagyrészt a hazai malmok konkurenciaharcának tulajdonították azt, hogy nem érhettek el magasabb árakat.

79 Utóbb a helyzet mind súlyosabbá vált. A lisztkivitel az amerikai búza árának hanyatlása miatt csökkent.

80 A malomipar mindazonáltal nem veszítette el ezek alatt az évek alatt sem pozícióját —, mert — amint ezt egy érdekes elmefuttatás kimutatta — a boletta-rendszer alapjában véve segítette a malomipart. ,,. .. arról — írta Móric Miklós —, hogy a malmok a gabona-jegyrendszer alatt kialakult liszt árakat ályan szilárdan meg tudják tartani a régi szinten, joggal lehet arra következtetni, hogy a gabona jegyrendszerben kapott védelem őket sokkalta erősebbekké és ellentállőbbakká tette, mint azelőtt voltak."

81 E kortársi megállapítást helyi adatokkal ellenőrizni nehéz, de mindenképpen furcsának találhatjuk, hogy miért állították le a Tolna megyei malmok az őrlést 1930-ban éppen a boletta-rendszer miatt! A malmok iratanyaga elpusztult s így nem tudjuk, hogy ezt az előbb említett és logikusnak tűnő elméleti megállapítást miért cáfolja olyan hathatósan a molnárok gyakorlati megmozdulása. A compass a vidéken levő gőz- és műmalmok között — mint azt már írtuk — a Bonyhádi Hengermalom és Villamosüzem Rt.-ot említi. Ez az üzem 251