Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között II. • 235

amely — mint ismeretes — az idő- és a darabbérrendszer egyik — a munkásokra nézve legkedvezőtlenebb formája volt. A legjobb munkás egy perc alatt végzett legjobb teljesítményének hatvanszorosát kellett teljesíteni egy óra alatt ahhoz, hogy az ún. sima órabért megkaphassák. Ha ezt a minimumot túlteljesítették, akkor kaptak prémiumot, amely azonban a túlteljesítésnek legfeljebb 75%-a lehetett. Ez ellen tiltakozni nem lehetett, mert — amint ezt az egyik hajdani munkás elmondotta, — aki ezt tette, azt azonnal elzavarták, hiszen igen nagy volt ekkor a munkaerő-kínálat.

56 Ennek ellenére a bőripar volt az az iparág, amelyben országosan legkevésbé volt érezhető a gazdasági válság. 1931-ben az állam a nagy bőrgyárak segítségére sietett azzal, hogy megszigorította a bőrbehozatalt, és így a magyar bőrgyárak termelése nem sokkal maradt el az előző évekéhez képest.

57 Igen valószínű azonban, hogy ebben az iparágban a válság teljes súlya a kis tímárokra nehezedett — amint erre a visszaemlékezések is utaltak, — s ez adhatta meg a bőriparban dolgozó kisműhelyeknek a kegyelemdöfést, ez mozdította elő teljes tönkremenetelüket. A megyei sajtó ritkán ad hírt a bőripar területéről. 1930-ban a simontornyai gyárban történt súlyos balesetről (egy bőrpácolást végző gép elkapott egy munkást) adott hírt a Tolnamegyei Újság, majd 1932 januárjában ugyancsak egy baleset (ekkor egy simítógép forgaskerekei zúzták össze az egyik munkás kezét) szerepel a helyi sajtó hasábjain.

58 1931 januárjában hosszú színes riport számol be a Fried-bőrgyár jubileumáról és az új kultúrház felavatásáról, amelyet a tulajdonosok a jubileum alkalmával ajándékoztak a gyári dolgozóknak.

59 A továbbiakban a bőrgyárról, a munkásairól és különösen a kisipar területén még dolgozó, — bár nem nagyszámú — bőripari munkásról nem esik szó, a sajtó számára közömbösnek látszik életük és sorsuk. A fonó- és szövőiparban jelentős üzemeket találunk Tolna megye területén. A tolnai selyemfonó egyike a legfontosabbaknak. Az adatok tanúsága szerint igen termelékeny üzem volt. 1929-ben ebben a gyárban az áru- és anyagkészlet értéke 13 761 pengő volt és a termelés gyártási önköltsége 19 521 kg anyag után 279 652 pengő, vagyis kg-ként 14,33 pengő volt. 1930-ban a felhasznált gubó mennyisége Tolnában 22 058 kg volt, s a termelési költség kg-ként 12,72 pengőre csökkent. Ugyanakkor Győrben mindkét évben 5, illetve 2 P-vel több volt az 1 kg-ra eső termelési költség.

60 A fent idézett jelentésben a gyártásra fordított költségek részletezését is megtaláljuk, amely önmagában is rendkívül érdekes, és segítségével a termelési ágon belüli költségmegoszlás is nyomon kísérhető. Az adatok szerint a munkabérekre fordították a termelési költség 60,5%-át, a szociális terhekre és személyzetre 8,5%-át, a tüzelő- és üzemanyagra 20%-át, az üzem fenntartására 3,5, adóra 0,8, haszonbérre 3%, míg a többi fentmaradó kiadás a kocsi, a ló, az iroda és egyéb vegyes kiadásokra ment. Ezt az iparágat sem kerülte azonban el a gazdasági válság. 1931-ben az országos selyemtenyésztési felügyelőség a működéséről készített jelentésében megemlítette, hogy ebben az esztendőben a selyemtenyésztők száma 43%-kal, a termelt gubó pedig 36%-kal csökkent, s ennek okát egyértelműen a gazdasági válságban keresték.

61 248