Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Szilágyi Mihály: Társadalmi és gazdasági viszonyok a Duna mentén a török hódoltság korában • 5

„oly alacsony ajtóik vannak, hogy az ember csak nagy üggyel-bajjal tud a házba bejutni. Ezt pedig azért építik úgy nehogy a törökök bemehessenek a házaikba lovaikkal, s ott megtelepedjenek."

37 Ottendorf jóvoltából el tudjuk képzelni, hogy milyen vendégfogadókban járt a XVII. század derekán az állomáshelyére utazó katona, az adószedő és a külföldi utas. A legnagyobb útmenti fogadók, amelyeket a törökök karavánszerájoknak hívtak, vastag fallal körülvett udvarokon álltak, amelyek utast, kocsit és lovat egyaránt befogadtak.' A fal mentén tűzhelyek, körülöttük a fáradt utasok melegedtek és főztek. „Amit az ember máskülönben kíván, azt magával kell hoznia; de az utas néha talál egy boltot, mely melléje van építve, hogy vásárolhasson. Ebben a boltban egyúttal borbély is lakik, akinek ugyanott van üzlethelyisége is. Egy ivó is van itt, ahol kávét árulnak, és a fogadó előtt egy nagyobb kút a szomjúság oltására. Néha van ott egy két bolt is, melyben hagymát, gyümölcsöt, dohányt, kenyeret és húst árulnak. Ha az embernek olyan szerencséje van — írja befejezésül, —, hogy nem talál semmi vásárolni valót, vagy nem hoz magával semmit, akkor bizony böjtölhet a fogadóban."

38 A Duna menti települések gazdasági és társadalmi viszonyainak ismertetését átszövi a tolnai példák sokasága. Számos esetben idézzük az átutazó külföldiek megállapításait a város nagyságáról és népének szokásairól. A következő néhány szakaszban megkíséreljük érzékeltetni a tolnai emberek városon kívüli kapcsolatait, hogy megítélhessük saját véleményüket azokban a kérdésekben, amelyek foglalkoztatták őket. Ahhoz, hogy szabadon eljárhassanak le Isztambulig, vagy fel a királyi Magyarország városaiba, meg kellett fizetni az árat. A XVI. század hetvenes éveiben nyolcezer tallér oltalompénzt fizettek a török portának, s ennek fejében a budai török kormányzónak kellő védelmet kellett biztosítania a magyar hajdúk és a török martalócok támadásai ellen. A 15 éves háború éveiben is járt tolnai polgárember Belgrádban, békeidőben pedig még a távoli Nagyszombattal is élénk kapcsolata volt a tolnai elöljáróságnak.

39 A nagyszombati levéltár őriz néhány törökkori levelet. Ezek egyike 1561ből való, s kitűnik belőle, hogy egy Beregszászi Benedek nevezetű nagyszombati polgár szidalmazta a tolnai bírákat, sőt a város pecsétjét és tanácsát hamisnak és eretneknek mondta. Ezt a tolnaiak el nem szenvedhetik, amint az a levélből kitűnik, ha mindjárt a bécsi császárt kell is emiatt felkeresni. Sőt! A hídvégi török bég útján fognak elégtételt kérni.

40 Miklós deákné viselt dolgai és fattyú gyermeke ügyében kimerítő levélváltások indultak Nagyszombat és Tolna városi tanácsai között. Miklós deákné szomszédai és a tolnai esküdtek a korabeli erkölcsi felfogáshoz híven akár máglyára is vetnék a Tolnáról Nagyszombatra vetődött szerencsétlen fiatalasszonyt. A „jámbor tolnai polgárok" fel vannak háborodva, amikor a nagyszombatiak újabb bizonyítékokat kérnek az asszony bűnös múltjáról. „Az, mely két vagy három bizonságnak nem hiszen, száz bizonságnak sem tud az hinni". Egyébként is azt tartják magukról, hogy „a rútat szépnek nem mondhatjuk és a hamissat sem mondhatjuk Igaznak.'*

1 Pártatlanságuk mellett szól az 1582. február 16-án kiállított „erkölcsi bizonyítvány". Tolna város három bírája (Szűcs Mihály, Szabó Benedek, Mészáros Balázs) és tizenkét tanácstag a Nagyszombaton élő Mátyás Pál kérésére bizonyítványt állít ki a Tolnán elhunyt szülők egykori magatartásáról. Ugyan miért volt erre szüksége Mátyás Pálnak? — Azért, mert sógorával összeveszett, aki szüleit szidalmazta. A tolnai elöljáróság „dicséretes18