Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Szilágyi Mihály: Társadalmi és gazdasági viszonyok a Duna mentén a török hódoltság korában • 5

lyet valamelyik meggazdagodott török állíttatott. A fürdőben falikutakból nyerték a vizet. Melegítését és a három részből álló helyiség fűtését kazánok szolgálták. A fűtőtest a padló alatt helyezkedett el. A gőzfürdők megvilágítását többnyire az előcsarnokban közönséges ablaknyílások, a tulajdonképpeni fürdőhelyiségben a kupola héjába vágott, több sorban elhelyezett felülvilágító nyílások nyújtották. A szekszárdi fürdő azonban kicsiny és sötét volt; nem tartozott a legszámontartottabb török fürdők közé és osztozott más gőzfürdők sorsában: nyomtalanul eltűnt a föld színéről. A gyúlékony, deszkatetős házak egyrésze talán túlélte a felszabadító harcokat, de a város újjátelepítését követő évtizedekben már nem említenek törökkori házat. Az egész hódoltság területéről már csak egy lakóházat ismerünk: a Szigetvár, Bástya utca 3 alatt álló kétszintes házat. Egykori berendezéseiből semmi sem maradt fenn. Mindössze „beépített szekrényként" használható falifülkéi adnak némi tájékoztatást arról, hogy hol helyezték el edényeiket és más használati tárgyaikat. Más forrásból tudjuk, hogy a kenyeret a falra akasztott tarisznyában tartották. A szárazföldi és vízi utak vándorai: utazó katonák, dervisek, kereskedők és teherhordó állataik többnyire zárt udvaros épületekben, az úgynevezett karavánszer áj okban pihentek meg. A szekszárdi vendégfogadó a városon kívül, az út mentén épült és utasbefogadóképessége elmaradt a Duna menti városok kétszintes, az utasok és állataik elkülönített pihentetését és élelmezését biztosító, palánkkal védett, terjedelmes karavánszerájaitól. A keleti utazók képzelőtehetségének túltengése különösen a számok megduzzasztásában tombolta ki magát, ha ez egyébként is hízelgett nekik. Ezért van az, hogy Evlia Cselebi szerint számos mecsetje és száz boltja van Szekszárdnak. Altalános vélemény szerint a törökök soraiban nem voltak parasztok. Marsigli is azt írja a XVII. században: „Beutaztam néhány izben Törökország különböző részeit, de földművelő törököt (turchi contadini) nem láttam". Ez a megállapítás lehet, hogy igaz a született törökre, de nem állja meg helyét az itt letelepült török alattvaló bosnyák lakosságra. Véleményünket Evlia Cselebi is megerősíti azzal a megállapításával, hogy a szekszárdi külváros mögött fekvő domboldalakon rózsaligetes szőlők, zöldség- és gyümölcsös kertek díszlenek. A Verancsics Antal kíséretében utazó Pigafetta is felfigyelt a jól megművelt szekszárdi dombokra.

23 A hódoltsági területen megtelepülő idegenek döntő többsége a mohamedán hitre tért bosnyákokból rekrutálódott. Velük érkezett az ortodox szerb és albán népesség kisebb-nagyobb csoportja is. A budai pasák egyrésze, köztük az egyik legismertebb: Szokoli Musztafa (1566—1578) és társai szintén délszláv családból valók, akik honfitársaikat besegítették a Duna menti erődítmények katonai és polgári igazgatási vezetésébe. Egyébként úgy tűnik, hogy a délszlávok bevonása szükségszerű is volt, mert a birodalom kisázsiai töröklakta területeiről, a nagy távolság miatt, elképzelhetetlen volt elegendő számú „született törököt" Budára, Pécsre, Szekszárdra, Szolnokra vagy Vácra vezényelni. Mindamellett a délszlávoknak sikerült mecsetjeikkel, fürdőikkel és színes bazárjaikkal a mohamedán Kelet benyomását kelteni. Szláv anyanyelvükön kívül többségük a török nyelvet is beszélhette. Mindenesetre ők alakították ki a Duna mente török nyelvjárását, amelyet magyarországi török nyelvnek, vagy másként „nyugat-balkáni török" nyelvjárásnak nevezhetünk, szemben a Bulgáriában be12