Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - A Sárköz

A töltések készítéséhez a földet közvetlen a falu alatt ásták szárazabb időben, így a falut nyugatról és északról a Holt Duna, keletről és délről kisebb-nagyobb, az év nagy részében még ma is vízzel teli gödrök, ,,kotyorok" veszik körül. Nagyobb víz esetén egybeérnek a vízfelületek, ilyenkor igen veszélyes a víz gázolása a különböző mélységű gödrök szeszélyes elhelyezkedése miatt. A múlt század végéig, magasabb vízállás esetén a határ minden részébe el lehetett jutni csónakon is. A régi, távolabb fekvő temetőbe, az Ötemetőbe is csónakon vitték ki az elhunytakat, mint a gerjeniek vitték halottjaikat Vettlére. Az ún. Gyűr völgyön keresztül még szárazabb időben is csak csónakon lehetett átkelni. A kedves-szomorú hagyomány szerint az egykori asszony élete párját így siratta, mikor azt ladikon vitték: „Visznek a Gyűr völgyön látod-e! Huzik a Hármast, hallod-e! Kedves párom,, csak a lepedőm sajnálom." A Hármas az 1811-ben épült bogyiszlói templomtorony három harangja volt. A templom építésekor is, „kézről-kézre adták a téglákat, mert ahol most az olajok (vagyis teknővájó cigányok) vannak, ott volt a téglaégető és onnan ki térdig, ki kötésig állt a vízbe és így adogatták kézről-kézre .. /' A falu három részből állt. A templomtól délnyugatra eső falurész neve Kotori volt, talán éppen a gödrökről nevezték el így. A templomtól északra és keletre a Sándor fokig, vagy Békásig tartó rész neve öreg utca volt. Az öreg utcától keletre eső rész a Békás, a Sándor fokon túli részt pedig Bikitynek nevezték. Ez a Sándor fok vezette a Vajas vizét a Holt Dunába a Karászi fokon keresztül és egyben összeköttetésben volt a Dalocsai és több kisebb fokkal is. Ezért a Sándor fok volt a bogyiszlóiak egyik legfontosabb közlekedési útja. Marsigli 1726-ból való térképén is feltünteti ezt a Vajasból vizet hozó hosszú fokot, és ezen kívül még kettőt, melyek az élő vízből ebbe a Holt Dunába vezettek. Az egyik nyoma ma is látható és a nép ezt Fejes foknak nevezi. A Karászi fokról Pesty Frigyes adatgyűjtője is megemlékezik: „A régi Karasz falu alatt szakad ki a Vajasból az ún. Karászi fok, mely az ásott Dunába fakad. (Az ásott Duna kettévágta a fokot.) S abból fel szolgál a község alá és beleszakad a község alatt lévő holt Dunába. Ezen fok több mellékágakra terjedvén, ezek segítségével számtalanszor döntötte már ezen Karászi fok a Dunának legkisebb árjával is e községet a legsiralmasabb helyzetbe, erről borítja el legkisebb nyári vízáradással a falu nagy részét, minden veteményét, élelmét és minden reményét." így pusztult el a falu nagy része e töltevények ellenére is 1838., 1875., 1876-ban.

104 Az 1891—92—93-as árvízsorozat után a falu kérte kitelepítését, de a kormány nem egyezett bele, helyette állami segítséget ígért az újjáépítéshez és a töltések emeléséhez. Tudniillik 1893-ig Bogyiszló parasztjai egyedül védték a szigetet, Draschke, Tolna szigeti erdőbirtokos területére be sem engedte a védtöltést emelni akaró parasztokat. 1894-ben a kiküldött kormánybiztos erélyes fellépése akadályozta csak meg újra a falu elöntését, aki a kormány nevében elparancsolta az urasági erdőt őrző csendőrséget és a megye közmunkaerejével az utolsó pillanatban itt gátat emeltetett. Bogyiszló nagy részét 1945-ben és 1956-ban is romba döntötte az árvíz. A Sárköz A Duna jobb partját kísérő dömperem Tolna városánál eltűnik a folyó mellől és csak 30 km-rel délebbre, Bátánál tér vissza melléje széles ívben. A Duna folyásától 10—15 km-rel nyugatra, a folyás irányával párhuzamosan ha7 Tanulmányok Tolna megye történetéből VII. 97